22. fejezet

A Kim Család mindig is méltósságáról, méltányosságáról és tisztességéről volt híres. Fedhetetlen múlttal rendelkezett minden tagja; bárhol is jelentek meg, tisztelet övezte lépteiket. A három testvér mindig megfelelt a családi elvárásoknak, soha nem okoztak csalódást szeretett szüleiknek, s nem hagyták, hogy folt essen becsületükön. Mindig is igyekeztek betartani a létező összes szabályt, melyekkel életük során találkoztak. Az iskolákban éltanulókká nőtték ki magukat, felkészültek mindannyian arra, hogy az Elnök nyomdokába lépjenek, s tovább vigyék a Családi vállalkozásokat, még további magas sikereket elérve az üzleti életben.

Azonban egy tragédia végleg megváltoztatott mindent a Kim Család életében. A szabályok semmivé lettek a testvérekben, nem számított többé a családi vállalkozás sikere sem, így támaszt kerestek ott, ahol a legbiztosabbat vélték. Szobalányaik mellett.

Noha kezdetben a két szobalány vonakodott megszegni a házszabályokat, végül szívük győzedelmeskedett akaratuk helyett. Engedtek a könyörgéseknek, jobban szerették annál Úrfijaikat, mintsem a szabályoknak éljenek. Kockáztattak csak azért, hogy a két fiatalabb Úrfinak biztos támaszt tudjanak nyújtani, s a szoros barátságból lassanként titkolt viszony alakult, feledhetetlen és örök szerelem, melyet nincs az a földi erő, ami elválaszthat.

A fiatalokon kívül csupán a ház Asszonyának voltak sejtései, melyek idővel be is bizonyosodtak, IlHwa asszony legnagyobb örömére. Tudta, hogy Fiai szerető társakra leltek a cselédlányaik mellett, akik képesek továbbra is hűen szolgálni a Kim Családot és feltétel nélkül lojálisak hozzájuk. IlHwa asszony boldogan közölte volna férjével a híreket, ám mégsem tette meg egyszer sem, hiába szeretett volna Kim Elnök elé állni.

Sajnos a legidősebb fiú állapota miatt még mindig sokat aggódott. Nem hitte, hogy valaha is hazaköltözik, annak ellenére, hogy mi várja az otthonában. Abban sem hitt, hogy fia bármikor is képes lesz megint közel engedni magához egy idegent. Ellenben SooRa megjelenése IlHwa asszonyban reményt ébresztett. Ugyan a lány tele volt titkokkal, melyeket nem szívesen akart megosztani másokkal, mégis bízott benne, hogy Fia újra a régi lehet, ha nem is olyan, mint egykoron volt, de talán nem rejtőzködik tovább fekete leplek alá és a hümmögésein kívül értelmes kommunikációra is hajlandó lesz.

KiBum boldogságát látva IlHwa asszony úgy döntött, hogy a kettesben elfogyasztott éttermi vacsora után megosztja féltett titkait Kim Elnökkel, s talán végre a legfiatalabb Úrfinak sem kell tovább bujkálnia a szerelmével a cselédfolyosó ajtaja mögött.

- Ízlett a vacsora, Kedvesem? – kérdezte Kim Elnök feleségét, mindig melegséget árasztó szempárja felragyogott a gyertyafénynél.

- Fenséges volt – finom mosoly kúszott IlHwa asszony ajkaira, ahogy tekintete összeakadt férje lágy pillantásával. – Köszönöm szépen, Kim Elnök! – biccentett parányit.

- Ugyan, Kedvesem. Mellőzzük a hivatalos hangnemet – gyengéden ujjai közé fogta IlHwa asszony jobb kezét, mely az asztalon pihent, majd megsimogatta ugyanazzal a lágysággal. – Boldog vagy?

- Persze, hogy az vagyok. Miért kérdezed? – fonta össze ujjaikat.

- Emlékszem, mikor megígértem, hogy minden nap meg fogom kérdezni tőled, de mostanában megfeledkeztem róla. Ne haragudj rám, kérlek.

- Nem számít, JongShin. Minden nap boldoggá teszel te is és a Fiaink is.

- Van kedved egy könnyű desszerthez? – szabadon heverő kezével a menüért nyúlt, de IlHwa asszony megállította tevékenységeiben. – Mi a baj? – némi aggodalom költözött Kim Elnök hangjába, sietve kulcsolta össze másik kezének ujjaival IlHwa asszony ujjait.

- Nincs semmi baj – mosolyogta. – Csak szeretnék táncolni a férjemmel, amennyiben az Elnök nem bánja.

- Ez esetben. Szabad egy táncra, Kisasszony? – emelkedett fel az asztaltól, majd közelebb sétált IlHwa asszonyhoz, ujjaik ragaszkodóan kapaszkodtak egymásba.

- Mindig is volt érzéked, hogyan vegyél le a lábamról, JongShin – IlHwa asszony is felkelt a székéről, majd derekát átfonva vezette a parányi parkettra őt Kim Elnök. – Már értem a szobalányainkat is, hogy miért nem tudnak ellenállni a Fiainknak. Ha így udvarolnak, ahogy te, akkor nehéz betartani azokat a szabályokat.

Kim Elnök nem válaszolt IlHwa asszony mosolygós megjegyzésére, helyette szorosabban fonta át derekát, másik kezét gyengéd mozdulattal felemelte, mellkasaik közé simította és lassú keringőbe hívta.

* * *

Bőven éjfélt ütött az óra, mire az Elnök és IlHwa asszony is hazatért a romantikus vacsora után. Csendesen lopództak el a társalgóba, az Elnök kibújt lábbelijéből, majd IlHwa asszonyról is lesegítette magas sarkúját, végül a széles kanapéra ültek mindketten. Szorosan egymás mellé.

Kim Elnök átvetette bal karját IlHwa asszony vállán, tenyerét puha bőrére simította és még közelebb vonta magához. Másik kezük ösztönösen kulcsolódott össze, majd pihent is meg Kim Elnök ölében. Hosszú percekig nem szóltak egymáshoz, élvezték a csendet és a másik szívverését, ami pontosan olyan hatással volt rájuk, mint az első találkozásukkor.

- Mit gondolsz, EunSeo végül beadja a derekát? – kérdezte reményteljesen IlHwa asszony.

- Ismerve KiBumot, mindig is jó volt az érvelésben – felelt elégedetten mosolyogva, majd egy apró csókkal illette felesége hozzá közelebbi vállát.

- Ugye nem bántad meg, hogy beleegyeztünk?

- Eddig még egyetlen döntésemet sem bántam meg, Kedvesem. Tudod jól. Hisz’ ismersz.

- Még a kényszerházasságodat sem YeSollal? – motyogta csalódottan.

- Nem, noha nem maradt mellettünk, de akkor nem lenne KiBummie, és látva, milyen fantasztikus fiút neveltél, így nincs okom a megbánásra. Te vagy az én megmentőm, IlHwa – súgta feltűzött tincseire, majd egy törődő csókot lehelt rájuk, végül IlHwa asszony ajkait érintette ugyanúgy.

- Akkor reméljük, hogy Ma EunSeo sem fogja megbánni, ha egyszer mégis igent mond KiBumnak.

- Okos fiút neveltél és okos lányt választottál mellé, Kedvesem. Emiatt nem kell aggódnod.

- Na, és mi a véleményed Nae HyeMiről? Őt is érdemesnek tartanád a Fiúnk mellé? – tette fel halkan egyébként is bátortalan kérdését.

- TaeMin-ah mellé? – IlHwa asszony bólintott. – Egy kissé szeleburdi az a gyerek. Nem biztos, hogy alkalmas lenne akár egy komolyabb kapcsolatra, a Shin lánnyal pedig nem túl rég ért véget a kapcsolata, még nyalogathatja a sebeit.

- Az nem volt kapcsolat, JongShin – morogta az orra alatt elégedetlenségében. – HaWoo soha nem szerette igazán a Fiadat, csak kihasználta és át is verte szegényt.

- A fiúnkat, Kedvesem, a fiúnkat. De miért kérdezed?

- Régóta van már itt nálunk HyeMi, és a kezdetektől fogva jól kijött TaeMinnel. Úgy láttam mindig is, hogy a Fiúnk is szereti a társaságát.

- Gondolod, hogy köztük is komolyabb a dolog, mint amiről nekünk tudomásunk van? – döbbent meg kissé Kim Elnök, mire IlHwa asszony felemelkedett férje mellkasáról és mélyen a barna szempárba nézett.

- A minap HyeMi kis híján az életét adta a Fiúnk életéért cserébe. Ez már jóval meghaladja azt a feladatot, amit HyeMinek és a másik két lánynak el kell látnia.

- Kedvesem? Mit értesz az alatt, hogy az életét adta volna?

- HyeMi rosszul lett, mikor beállított az állítólagos vőlegénye. A fiúnk természetesen ezt nem nézte jó szemmel, és sértődöttségében kirobogott a házból.

- Várj egy kicsit, IlHwa! Mi az, hogy HyeMinek vőlegénye van?

- Nem számít már, JongShin, mert nem szeretik egymást és egyébként is csak egy elrendezett házasság lehet a háttérben. Az számít, hogy HyeMi hogyan érez TaeMin-ah iránt.

- Hogyan? – pislogott a feldolgozhatatlan információk közepette. – Hogyan érez?

- Ha képes az életét adni érte, akkor csak mély és őszinte lehet az a szerelem.

- Akkor azt hiszem, hogy holnap beszélnünk kell a gyerekek jövőjét illetően.

- De ugye nem akarod őket elválasztani vagy HyeMit elküldeni?

- Miért akarnám? – húzta szélesebb mosolyra ajkait.

- Hát. Ha te már beszélgetni akarsz a gyerekek jövőjéről, akkor.

- Igen. Szeretnék elbeszélgetni a Fiammal, hogy mik a tervei HyeMivel, mennyire komolyak a szándékai, vagy esetleg ők is hasonlóan megfontoltak lesznek, mint KiBum és EunSeo.

- Rendben – biccentett. – De azért ne feledkezz meg SooRáról sem. Azt hiszem, hogy még jó hatással lehet JongHyunra – Kim Elnök mosolya szinte semmivé foszlott felesége utolsó szavaitól.

Meglepettségében azt sem tudta hirtelen, hogy mit reagáljon. Végül IlHwa asszony döntött. Felkelt a kényelmes pamlagról, magával húzta férjét is, majd a visszavonulás mellett döntöttek a szülők is; IlHwa asszony megkönnyebbülten, Kim Elnök néhány kérdéssel a fejében, mely hamar elszállt, ahogy puha párnákat érzett sajátjaira simulni. Boldogan adta át magát feleségének és soha nem múló szerelmüknek.

* * *

- Most már ideje lenne mennem – súgta a félhomályba EunSeo, majd újabb csókot lehelt KiBum hosszú nyakára.

- Mégis hova? – pihegte lehunyt szemekkel és még közelebb húzta magához a szobalányt.

- Tudod jól – motyogta halkan.

- Nem tudom. Hova? – kérdezte még mindig csukott szemekkel.

- A szobámba. Nekem ott a helyem – KiBum szemhéjai felemelkedtek a lány érveit hallva, tekintete rögvest rálelt a ködös szempárra.

- Seo-yah, neked mellettem van a helyed, nem máshol. Itt mellettem. Az ágyamban és az életemben – két keze közé fogta a lány arcát, majd érzékien összesimította párnáikat. – Ma itt alszol, és holnap is – súgta ajkaik közé elválásukkor. – Minden nap.

- Mit fognak szólni a szüleid?

- Addig, amíg a szobámban csináljuk a privát dolgainkat, addig nem zavarja őket. Te is hallottad, hogy áldásukat adták, nem? – EunSeo habozva biccentett egy alig észrevehetőt. – Na, akkor maradj csendben, vagy én fogom be a szádat, de akkor félő, hogy a csend is elmarad – kuncogta elégedetten.

Egy lendülettel fordított pozíciójukon, hátáról átperdült mellkasára és ezzel EunSeo fölé magasodott. Mielőtt még a lány feleszmélhetett volna, újra forró párnák kényeztették nyakának érzékeny pontjait, ahogyan a gyengéd, ám erős karok felfedező utat jártak be testén, ezzel életre keltve minden alvó érzékszervét. A korábbi csendet mély sóhajok és halk nyöszörgések vágták folytonosan ketté, míg végül EunSeo lassanként engedett Úrfija kérésének és mellette maradt.

Hiába igyekezett a végsőkig tartani magát KiBum előtt, már az első nap, mikor a Kim Családhoz került, tudta, hogy nem lesz mindennapi az itteni élet. De arról még legmerészebb álmaiban sem mert képzelegni, hogy valaha is az Úrfijának ágyában köt ki, hevesen csókolva és simogatva minden porcikáját. Most mégis pontosan ez történt a szobalánnyal. Visszafordíthatatlan szerelembe esett, amit képtelen volt titkolni Úrfija előtt.

* * *

HyeMi annyira belefeledkezett Úrfijának gyengéd csókjaiba, hogy észre sem vette, ahogy teljesen rájuk sötétedik és az idő is hűvösebbre fordul. Inkább szorosabban bújtak egymáshoz, mintsem elváljanak a másiktól és azzal véget vessenek a mámorító és önfeledt pillanatnak. Hiába kezdett egyre inkább dideregni a cselédlány a hideg szellőtől, nem tágított. Mellkasát Úrfijának mellkasához préselte, miközben még jobban mélyítette szenvedélyes csókjukat.

- Nem akarsz bemenni a házba, Mimi? – sóhajtotta ajkaik közé, parányi szünetük közben.

- Miért? – lihegte, majd újabb érzéki csókba kezdett.

- Csak nem szeretném, ha megbetegednél.

- Amíg a karjaidban tartasz, addig egy percig sem fázom és beteg sem leszek – félrehúzta TaeMin zakóját, befészkelte magát az anyag alá, aztán ott folytatta tevékenységeit, ahol alig fél perccel korábban abbahagyta.

TaeMin gondtalanul sóhajtott fel HyeMi csókjaitól és érintéseitől, míg végül mégis az Úrfi volt az, aki megadta magát a zavaró fuvallatoknak. Karjaiban tartva HyeMit emelkedett fel a hintából és sétált is be úgy az oltalmat nyújtó házfalak közé. Lábujjhegyen szedte a lépcsőfokokat, meg sem állt a saját szobájáig. Tudta azzal, hogy HyeMivel tölti az éjszakát, súlyos szabályt szeg. Azonban TaeMinnek eltökélt szándékai voltak a lánnyal kapcsolatban, s inkább vállalt minden következményt, mint Szerelme nélkül kelljen még egy éjszakát megélnie.

HyeMi annyira belemerült Úrfijának gyengéd kényeztetésébe, hogy fel sem tűnt a lánynak, amikor nem a saját ágyába fekteti le őt TaeMin. Egyedül a bódító narancsillat volt, ami gyanúra adott okot a szobalánynak, hirtelen hagyta abba ténykedéseit. Viszont az Úrfi meg sem várta, hogy HyeMi ellenkezzen vagy szóljon bármit is. A másodperc tört része alatt szabadította ki HyeMit az egyenruhájából, majd saját ruháit is levette. Egyetlen forró csókban egyesültek, ahogy bebújtak a meleg takaró alá, hogy először teljen el úgy az éjszaka, amikor nem bánják, mi lesz másnap.

* * *

SooRa és JongHyun gyengéd ölelésben és lágy csókban olvadt egybe a szürke falak között. Az Úrfi megtámaszkodott derekával az asztal szélében, majd SooRát is magához vonta. Leheletnyi hely sem volt köztük már, JongHyun mégis egyre szorosabban húzta testéhez a cselédlány kissé didergő alakját. Jobb kezével a lány tincsei közé bújt, miután végigvezette ujjait gerince ívén, bal kezével derekát tartotta feszesen. SooRa reszketése azonban nem akart csillapodni, bármennyire is próbálta azt kordában tartani. Egyre többször remegett meg a térde és egyre jobban kapaszkodott JongHyun nyakába.

- Miért reszketsz ennyire? – kérdezte halkan, mikor elváltak egymástól.

- Nem reszketek, Úrfi – hajtotta le fejét, hogy zavarát leplezze.

- Mi a baj, Rara? – két ujjával megfogta a lány állát és óvatosan felemelte a fejét. – Elmondod, mi bánt? – hüvelykujjával cirógatta finoman a lány bőrét, majd alsó ajkán simított végig.

- Nem bánt semmi, Úrfi. Kérem, ne aggódjon miattam, Úrfi.

- Miért ne aggódhatnék érted?

- Jól vagyok, Úrfi.

- Hagyd ezt – húzta féloldalas mosolyra kissé telt ajkait, miközben még egyszer végigvezette puha ujjbegyét a lány száján.

- Micsodát hagyjak, Úrfi? – pislogta értetlenségében.

- Csak ne úrfizz, Rara – szélesedett a parányi görbület, arcával közelebb hajolt SooRa arcához. – Nem a szolgám vagy – homlokával megtámasztotta a lány homlokát.

- Miért mondja ezt nekem az Úrfi? – nyelt egyet, ahogy fokozódott zavara JongHyun folytonos közelségétől. – Hiszen az Úrfi cselédje vagyok.

- Nem vagy az, Rara – súgta.

- Úrfi. Bocsásson meg kérem a tudatlanságomért, de nem értem, hogy mire gondol az Úrfi.

- Szeretem, hogy ilyen vagy – mosolygós lélegzetvétel szakadt fel JongHyunból, majd újra érzékien összeérintette ajkaikat.

- Milyen vagyok, JongHyun Úrfi? Mit értett az ilyen alatt?

- Amilyen vagy. Félénk. Távolságtartó.

- Ú-úrfi?

- Válaszolsz nekem valamire, Rara? – húzta hátrébb a fejét, a lencséken keresztül nézett mélyen a lány szemébe.

- Mit szeretne kérdezni az Úrfi?

- Fájt már odabent neked?

- Hogy’ hol? – értetlenkedett.

- Itt – simította jobb tenyerét SooRa mellkasának közepére, amitől a lány hirtelen rezzent össze, de nem távolodott el. – Cssh – törődéssel telve nyomta száját a lány homlokára. – Nem bántalak, Rara – suttogta bőrére.

- Igen, Úrfi – felelt kisvártatva. – Fájt, és ami azt illeti, még most is fáj odabent.

JongHyun elvette a száját SooRa homlokáról, hátrébb húzta fejét, hogy újfent a lány lélektükreibe merülhessen, ami egyre inkább vált homályossá, míg végül utat tört magának egy kósza könnycsepp. JongHyun elvette bal kezét SooRa derekáról és mielőtt még állkapocsívéhez ért volna a nedvesség, letörölte. A másodikként kibuggyanni készülőt jobb szemének sarkáról törölte le, aztán két tenyere közé fogta SooRa arcát. Hüvelykujjaival gyengéden cirógatta a meleg bőrt.

- Megengeded nekem, Rara? – kérdezte a lehető leghalkabban.

- Mit, Úrfi? Mit kell megengednem, Úrfi?

- Kértem valamit az előbb.

- Bocsánat, Úrfi. Öhm – még egy gombócot tuszkolt le a torkán. – J-jongHyun. Úr. Hm.

- Jól van, Rara – kuncogta megértően. – Majd belejössz.

- Mit kell megengednem? – tért vissza korábbi témájukhoz, JongHyun ajkairól eltűnt a parányi görbület.

- Azt, hogy elmulasszam. Megengeded?

- Hogyan? – elcsuklott a lány hangja döbbenetében.

- El akarom feledtetni veled – ezzel ismét a lány ajkaira hajolt és a korábbiaknál is bátrabb csókba invitálta őt, hogy tökéletesen biztosítsa újonnan kitűzött céljairól.