19. fejezet
Mielőtt még HyeMi
térdei a járólapot érintették volna meglepettsége miatt, a váratlan vendég
tökéletes pillanatban kapott a lány csuklója után, és mentette meg a biztos
eséstől. Bal karjával
HyeMi jobb csuklóját markolta meg, míg jobb karját a lány vékony derekára
kulcsolta és magabiztosan megtartotta a testét.
További
alkalmazottak után kezdett keresni tekintetével, de senkit nem látott meg az
oszlopokkal díszített hallban, így engedély nélkül lépett beljebb a házba, majd
indult is egyenesen a társalkodóba, amit a boltív mögött vélt látni. Finoman
karjai között tartva az ájult szobalányt haladt lassan előre, miközben
halkan duruzsolta HyeMi nevét a lány fülébe, hogy magához térítse.
Egészen
a kanapéig sétált, majd egy óvatos mozdulattal végigfektette a lányt a
pamlagon. Az egyik nagyobb méretű díszpárnával a fejét támasztotta alá,
míg egy kisebbel a bokáit polcolta fel. Végül HyeMi fejéhez araszolt és leguggolt
a lányhoz. Jobb kezét óvatosan HyeMi arcára csúsztatta, ujjbegyeivel gyengéden
végigsimította arcélét, egyetlen parányi sóhaj távozott a vendég ajkai között.
HyeMi
rezzenéstelen arccal szuszogott a heverőn, a látogató pedig nem moccant mellőle. Alkalomadtán
felemelte a fejét, hátha meglát valakit az előtérben, vagy legalább valamilyen
zajforrásra lesz figyelmes, de csend járta át a Kim lakás falait. A
tizennegyedik zajtalan perc elteltével végre cipősarkak kopogása ütötte meg HyeMi
vendégének fülét, felemelkedett a lány mellől és a hall felé fordult.
-
Han asszony, jött valaki? Hallottam, hogy csengettek – a kopogás tulajdonosa a
társalgó irányába pillantott, ahol meglátta az ismeretlen fiút – A fiatalúr? –
kulcsolta össze karjait a mellkasa előtt, végigmérte a vendég fess alakját,
majd tekintete a kanapén fekvő
lányra siklott. – HyeMi! – kiáltott fel ijedten és azonnal a pamlaghoz sietett.
-
Hirtelen elájult – kezdett mentegetőzésbe, amikor IlHwa asszony elé ért, de
szinte azonnal a fiúba is fojtotta a szavakat.
-
Mióta fekszik itt? Egyáltalán mitől ájult el? És a fiatalember hogy’ kerül
ide? – egyszer HyeMire nézett aggodalmasan, egyszer pedig a vendégre vetett egy
haragos pillantást.
-
Elnézését kérem asszonyom a modortalanságom miatt – vágta magát derékszögbe,
majd folytatta is tovább mondandóját. – A nevem Kim JongIn, és Nae HyeMi régi
ismerősöm. Vagyis a
menyasszonyom.
-
Hogyan?! – emelte a fiúra rémült tekintetét. – Mióta a jegyese? Egyáltalán hogyan
lehetséges ez? HyeMi erről soha nem
beszélt nekünk, pedig illő lett volna.
-
Nem tudom, hogy mi oka volt rá, de még gyerekkorunkban eljegyeztek minket
egymással. Azért is jöttem el most HyeMihez, hogy magammal vigyem.
Ebben
a pillanatban találkozott egy porcelán a kövezettel. IlHwa asszony és a JongIn
nevet viselő fiatal fiú is a
hang irányába kapta a fejét. A legfiatalabb Úrfi állt a társalgó boltíve alatt.
Pupillája a másodperc tört része alatt szűkült össze, majd tágult is ki
meglepettségétől, végül TaeMin
is a kanapén fekvő szobalányra
pillantott. Riadalma egyébként is homályossá tette tekintetét, de ahogy
meglátta HyeMit a kanapén heverni, még több sós csepp gyűlt szemébe, majd néhány nagyobb lépéssel letudta
a távolságot kettejük között.
IlHwa
asszony felkelt HyeMi mellől,
udvariasan arrébb terelgette JongInt, hogy az Úrfi könnyedén a lányhoz férjen.
TaeMin jobb kezét HyeMi arcára simította, gyengéden megcirógatta a bőrét. A lány az
ismerős érintés
pillanatában először mutatott
életjelet, halk sóhaj szökött ki résnyire tárt ajkai között.
-
Mimi? – hajolt közelebb az arcához, JongIn ugyanekkor nyelt egy nagyot. –
Hallasz engem, Mimi? – suttogta újra.
-
Mmmhgfgmm.
-
Nyisd ki szépen a szemed, Mimi – suttogta szüntelenül, miközben tenyerét nem
vette el HyeMi arcáról, és ujjbegyeivel simogatta a lány arcát.
-
T-tae... Taemin... ah? – nyöszörögte lassanként felébredvén.
A
pamlag mellett álldogáló JongIn kezei hirtelen ökölbe szorultak a kedves
becézést hallva, újabb gombócot nyomott le a nyelőcsövén. Már épp szóra nyitotta volna a
száját, amikor halk kuncogással egybekötve nyílt ki a bejárati ajtó. IlHwa asszony
sietett a hazaérkezőkhöz, majd ölelte
is magához rögvest KiBumot, ahogy elé ért. EunSeot is egy gyengéd és gyors öleléssel
köszöntötte, aztán újfent fiához lépett.
-
Szeretnélek megkérni titeket, hogy menjetek fel a szobádba, KiBum.
-
Eomeoni? – biccentette kissé oldalra a fejét.
-
Csak menjetek fel, majd később
mindent elmagyarázok. Rendben? – tette jobb kezét KiBum bal vállára és finoman
megszorította.
-
Igen, Eomeoni, ahogy szeretnéd – illedelmesen megdőlt, majd EunSeora
pillantott.
-
A vacsora után mindent megbeszélünk. Most menjetek – intett fejével a lépcső irányába, KiBum
egy határozott bólintással fogadta IlHwa asszony kérését.
EunSeo
kezét szorítva sétáltak végig a feljárón, majd vonultak is egyenesen a középső Úrfi szobájába.
IlHwa asszony megvárta, míg fia eltűnik az ajtó mögött, majd visszasietett a
nappaliba. Aggódva nézett végig az ott tartózkodón, végül kérdő tekintettel állt
meg JongIn alakján, szempárjuk összeakadt. Míg a fiú egyszerre volt ideges és
értetlen, addig IlHwa asszony csak meglepett.
Hosszú
percek teltek el, mire HyeMi végre teljesen magához tért. Csodálkozva nézett fel
szeretett Úrfijára, akinek szeméből az utolsó pillanatban indult útjára egy
könnycsepp. HyeMi ösztönösen emelte fel bal kezét, és törölte le a sós
nedvességet TaeMin arcéléről,
mielőtt az
bevégezhette volna küldetését az összekulcsolt kézfejeiken.
-
TaeMin-ah? – törte meg az izgatott csendet.
-
Jól vagy, Mimi? – szorított kézfejeikre, egy másodpercre JongInra nézett, majd
megint a szobalányra vezette mélybarna tekintetét.
-
Mi történt? – pislogott maga elé HyeMi.
-
Elájultál, HyeMi – felelte IlHwa asszony.
-
Mitől?
-
Azt egyikünk sem tudja. Reméltem, hogy te majd megmondod nekünk, HyeMi – IlHwa asszony
hangja megértéstől csengett, semmi
bántó nem volt szavaiban.
-
Nem tudom – sütötte le a tekintetét, JongIn torokköszörüléssel jelezte a
lánynak a lehetséges indokot.
A
legfiatalabb Úrfi szúrós szemmel nézett a pamlag mellett szobrozó ismeretlenre,
összeráncolt homlokkal mérte végig újra és újra, majd ismételten titkolt
menyasszonyán állt meg vizslató szempárjával.
-
Ismered őt, Mimi? – HyeMi határozatlanul
biccentett kettőt az Úrfinak
válaszul, lopva JongInra nézett, aztán megint TaeMin egyre bosszúsodó
lélektükreibe révedt. – Honnan? – sietve engedte el HyeMi kezét, aki még TaeMin
ujjai után kapott volna, de a fiú felkelt mellőle és elhátrált a kanapétól.
-
Gyerekkorunkból – válaszolt az Úrfi kérdésére JongIn, majd egészen HyeMiig
sétált.
-
JongIn – motyogta maga elé a lány, végül összeszedte az erejét és lassan felült.
-
HyeMi – fogta meg a lány vállát JongIn –, haza kell jönnöd velem. Mindkettőnket várják, te
is tudod.
-
Nem – rázta a fejét ellenkezésül. – Nem megyek. Nem mehetek haza. Rám itt van
szükség.
-
HyeMi? – JongIn elengedte a lány vállát, karjait összekulcsolta a mellkasa előtt.
-
Nekem itt dolgom van. TaeMin Úrfinak szüksége van rám, maradnom kell.
-
Nem kell – morogta alig hallhatóan. – Menj el vele. Menj haza, Nae HyeMi!
Ezzel
TaeMin hátat fordított a szobalánynak, majd duzzogva elrobogott a nappaliból.
IlHwa asszony csodálkozva bámulta fia reakcióját, aztán HyeMi könnyektől duzzadó szemébe
nézett, végül JongInon állt meg pillantásával. HyeMi felugrott a kanapéról, mit
sem törődve a
szédelgésével TaeMin után sietett, aki már a bejárati ajtó kilincsére markolt
és tépte is fel a térelválasztót, hogy mielőbb távozhasson a lakásból. HyeMi
dülöngélve ugyan, de tovább ment. Utol akarta érni dühös Úrfiját.
* * *
SooRa
remegő karokkal fonta
át egyre jobban JongHyun nyakát, újabb könnycseppek bukkantak elő csukott
szemhéjai alól, majd gördültek is végig a szobalány arcán. A kezdeti félszeg
csók fokozatosan bátorodott fel; az Úrfi gyengéden kényeztette tovább SooRa
reszkető ajkait és
ízlelgette őket lágyan. Bal
karjával még közelebb vonta magához a didergő testet; jobb kezét elvette a lány hajából
és arcára csúsztatta azt, majd hüvelykujjával törölte le a folydogáló sós nedvességet.
-
Rara – suttogta ajkaik közé, a lány a becézést hallva megkapaszkodott JongHyun
nyakában.
-
Igen, JongHyun Úrfi? – pihegte elcsukló hangon.
-
Miért sírsz, Rara? – simította újra össze ajkaikat egy szívdobbanásnyi időre, majd
homlokával megtámasztotta a lány homlokát.
JongHyun
bal karja továbbra is a lány derekán pihent és gyengéden szorította magához,
jobb kezével pedig arcát simogatta megértően. Napszemüvegének lencséjén keresztül
fürkészte a lány vonásait, aki még mindig lehunyt szemekkel kapaszkodott belé.
-
Nem sírok, JongHyun Úrfi – motyogta halkan pár lélegzetvétellel később.
-
Ne hazudj, Rara – suttogta, még egy kósza cseppet törölt le a bőréről.
-
Csak egy emlék, Úrfi. Kérem, ne is foglalkozzon velem, JongHyun Úrfi – SooRa lefejtette
karjait JongHyun nyakáról és két lépést hátrált tőle. – Tehetek valamit az Úrfiért? –
kérdezte lehajtott fejjel.
-
Gyere vissza, Rara – nyújtotta a lány felé jobb kezét.
-
Inkább itt maradnék, Úrfi. Engedelmével.
-
Emlékszel, mit ígértél?
-
Igen, Úrfi, emlékszem – bólintott.
-
Mi volt az? – maga mellé engedte a karját, majd visszaült az ágyára.
-
Az, Úrfi, hogy önszántamból teszem azt, amit az Úrfi kér tőlem.
-
Nem erre gondoltam – felsóhajtott, aztán az elsötétített ablakra nézett.
-
Kérem, bocsásson meg nekem, JongHyun Úrfi – meghajolt. – Mire gondolt az Úrfi? Melyik
ígéretemre?
-
Csak egyet ígértél – meredten bámult az ablakra, alig hallhatóan beszélt a
lányhoz.
SooRa
nagyot nyelt Úrfijának csalódottságát látva. Lehajtott fejjel, egyenruhájának
szélét szorongatva araszolt vissza az ágyhoz, majd ereszkedett térdre Úrfija előtt. Vett egy nagy
levegőt, aztán jobb
kezét óvatosan felemelte, és JongHyun bal térdére simította. Ujjai épp csak érintették az Úrfi testét,
amikor villámcsapásként száguldott végig a lányon egy ismeretlenül is ismerős érzés.
Felsóhajtott, végül még határozottabban fogott JongHyun térdkalácsára.
-
Sajnálom, Úrfi! – szólalt meg kisvártatva. – Sajnálom, hogy megint megbántottam
az Úrfit. Figyelmetlen voltam.
-
Emlékeztetsz rá, Rara – fordult a szobalányhoz, bal tenyerét SooRa kézfejére
tette.
-
JongHyun Úrfi? – pislogott megilletődve. – Kire emlékeztetem az Úrfit? Kire
gondol, JongHyun Úrfi? – zavarodottan járatta szempárját a fekete lencséken.
-
BoNára. Hasonlítotok – SooRa megint nagyot nyelt a nevet hallva. – Sokban.
-
És az rossz, JongHyun Úrfi? Rossz, hogy emlékeztetem az Úrfit rá, igaz?
-
BoNa elhagyott engem – sóhajtotta.
-
Kérem, Úrfi – másik kezét is JongHyun térdére tette. – Kérem, Úrfi, ne
aggódjon. Én nem fogom az Úrfit elhagyni. Nem vagyok olyan, mint BoNa. Itt
maradok az Úrfival.
-
Miért maradnál velem?
-
Ezt kérte tőlem az Úrfi. Azt,
hogy maradjak az Úrfival, és én teljesíteni akarom az Úrfi kérését. Nem szeretném,
hogy az Úrfit emlékeztessem bárkire is.
-
Önszántadból csináld, Rara – nézett mélyen a lány szemébe a lencséken
keresztül.
-
Úgy vagyok itt, JongHyun Úrfi. Önszántamból.
SooRa
elvette mindkét kezét a fiú térdeiről,
felkelt a szőnyegről, majd megfogta JongHyun kezeit és az Úrfit is
felhúzta az ágyról. A következő
pillanatban közelebb lépett hozzá, aztán mindkét karjával átfonta JongHyun
derekát és magához ölelte őt. JongHyun ajkai között egy halk és megkönnyebbült sóhaj szaladt ki,
állát megtámasztotta SooRa fejbúbján, végül ő is a
lány derekára vezette a karjait. Visszaölelt.
Hát mi ez unniem? :o
VálaszTörlésKim Szívdöglesztő Jongin? Úristen. Hát én bekönnyezek mindjárt xD
Az Exo biasom ő, úgyhogy az a mély átélés, amivel itt ülök a laptop előtt... hát rád jönne a röhögés, ha most látnál :D
Na meg Taemin hogy felfújta már magát :')
"mint egy mérges kiskacsa" ^^
Emlékszel, Unniem? :*
Bár nem itt volt, de ez mély benyomást gyakorolt rám xd
Jaj, mik lesznek még itt><
Hát még Jonghyun és Soora. Hát nem édesenzabálnivaló az a kettő? :3
Oké, még nagyon az elején tartunk, de nekem már jobban beindult a fantáziám, mint ha a hetvenedik résznél tartanánk :D
Nagyon nagyon tetszett a fejezet és kíváncsian várom a folytatást!
Jongin pedig plííz, ne legyél gonosz! ^^
Hwaiting, Unniem! *3*
Dongsaengem! ^^
TörlésIzééé... az úgy volt, Dongsaengem, hogy izééé... xD
Nos, Kim Szívdöglesztő JongInnak meglátjuk, hogy milyen szerepe lesz még a történetben... ami a következő fejezetben kivételesen ki is fog derülni :*
Persze, hogy emlékszem :3 :* Örülök, hogy ennyire megmaradnak bizonyos poénjaim :* <3
Ami azt a másik kettőt illeti... :3 DE!! Azok... :) Reméljük, hogy náluk nem lesz akkor gubanc, mint Mimi és TaeMin esetében... bár ki tudja, hogy az írónő fantáziája miket hord majd még össze... xD <3
Nagyon örülök neki, hogy tetszett a fejezet, igyekszem nagyon a folytatással! <3
Kamsahamnida, Dongsaengem! <3 *3*