19. fejezet

Mielőtt még HyeMi térdei a járólapot érintették volna meglepettsége miatt, a váratlan vendég tökéletes pillanatban kapott a lány csuklója után, és mentette meg a biztos eséstől. Bal karjával HyeMi jobb csuklóját markolta meg, míg jobb karját a lány vékony derekára kulcsolta és magabiztosan megtartotta a testét.
További alkalmazottak után kezdett keresni tekintetével, de senkit nem látott meg az oszlopokkal díszített hallban, így engedély nélkül lépett beljebb a házba, majd indult is egyenesen a társalkodóba, amit a boltív mögött vélt látni. Finoman karjai között tartva az ájult szobalányt haladt lassan előre, miközben halkan duruzsolta HyeMi nevét a lány fülébe, hogy magához térítse.
Egészen a kanapéig sétált, majd egy óvatos mozdulattal végigfektette a lányt a pamlagon. Az egyik nagyobb méretű díszpárnával a fejét támasztotta alá, míg egy kisebbel a bokáit polcolta fel. Végül HyeMi fejéhez araszolt és leguggolt a lányhoz. Jobb kezét óvatosan HyeMi arcára csúsztatta, ujjbegyeivel gyengéden végigsimította arcélét, egyetlen parányi sóhaj távozott a vendég ajkai között.
HyeMi rezzenéstelen arccal szuszogott a heverőn, a látogató pedig nem moccant mellőle. Alkalomadtán felemelte a fejét, hátha meglát valakit az előtérben, vagy legalább valamilyen zajforrásra lesz figyelmes, de csend járta át a Kim lakás falait. A tizennegyedik zajtalan perc elteltével végre cipősarkak kopogása ütötte meg HyeMi vendégének fülét, felemelkedett a lány mellől és a hall felé fordult.

- Han asszony, jött valaki? Hallottam, hogy csengettek – a kopogás tulajdonosa a társalgó irányába pillantott, ahol meglátta az ismeretlen fiút – A fiatalúr? – kulcsolta össze karjait a mellkasa előtt, végigmérte a vendég fess alakját, majd tekintete a kanapén fekvő lányra siklott. – HyeMi! – kiáltott fel ijedten és azonnal a pamlaghoz sietett.
- Hirtelen elájult – kezdett mentegetőzésbe, amikor IlHwa asszony elé ért, de szinte azonnal a fiúba is fojtotta a szavakat.
- Mióta fekszik itt? Egyáltalán mitől ájult el? És a fiatalember hogy’ kerül ide? – egyszer HyeMire nézett aggodalmasan, egyszer pedig a vendégre vetett egy haragos pillantást.
- Elnézését kérem asszonyom a modortalanságom miatt – vágta magát derékszögbe, majd folytatta is tovább mondandóját. – A nevem Kim JongIn, és Nae HyeMi régi ismerősöm. Vagyis a menyasszonyom.
- Hogyan?! – emelte a fiúra rémült tekintetét. – Mióta a jegyese? Egyáltalán hogyan lehetséges ez? HyeMi erről soha nem beszélt nekünk, pedig illő lett volna.
- Nem tudom, hogy mi oka volt rá, de még gyerekkorunkban eljegyeztek minket egymással. Azért is jöttem el most HyeMihez, hogy magammal vigyem.

Ebben a pillanatban találkozott egy porcelán a kövezettel. IlHwa asszony és a JongIn nevet viselő fiatal fiú is a hang irányába kapta a fejét. A legfiatalabb Úrfi állt a társalgó boltíve alatt. Pupillája a másodperc tört része alatt szűkült össze, majd tágult is ki meglepettségétől, végül TaeMin is a kanapén fekvő szobalányra pillantott. Riadalma egyébként is homályossá tette tekintetét, de ahogy meglátta HyeMit a kanapén heverni, még több sós csepp gyűlt szemébe, majd néhány nagyobb lépéssel letudta a távolságot kettejük között.
IlHwa asszony felkelt HyeMi mellől, udvariasan arrébb terelgette JongInt, hogy az Úrfi könnyedén a lányhoz férjen. TaeMin jobb kezét HyeMi arcára simította, gyengéden megcirógatta a bőrét. A lány az ismerős érintés pillanatában először mutatott életjelet, halk sóhaj szökött ki résnyire tárt ajkai között.

- Mimi? – hajolt közelebb az arcához, JongIn ugyanekkor nyelt egy nagyot. – Hallasz engem, Mimi? – suttogta újra.
- Mmmhgfgmm.
- Nyisd ki szépen a szemed, Mimi – suttogta szüntelenül, miközben tenyerét nem vette el HyeMi arcáról, és ujjbegyeivel simogatta a lány arcát.
- T-tae... Taemin... ah? – nyöszörögte lassanként felébredvén.

A pamlag mellett álldogáló JongIn kezei hirtelen ökölbe szorultak a kedves becézést hallva, újabb gombócot nyomott le a nyelőcsövén. Már épp szóra nyitotta volna a száját, amikor halk kuncogással egybekötve nyílt ki a bejárati ajtó. IlHwa asszony sietett a hazaérkezőkhöz, majd ölelte is magához rögvest KiBumot, ahogy elé ért. EunSeot is egy gyengéd és gyors öleléssel köszöntötte, aztán újfent fiához lépett.

- Szeretnélek megkérni titeket, hogy menjetek fel a szobádba, KiBum.
- Eomeoni? – biccentette kissé oldalra a fejét.
- Csak menjetek fel, majd később mindent elmagyarázok. Rendben? – tette jobb kezét KiBum bal vállára és finoman megszorította.
- Igen, Eomeoni, ahogy szeretnéd – illedelmesen megdőlt, majd EunSeora pillantott.
- A vacsora után mindent megbeszélünk. Most menjetek – intett fejével a lépcső irányába, KiBum egy határozott bólintással fogadta IlHwa asszony kérését.

EunSeo kezét szorítva sétáltak végig a feljárón, majd vonultak is egyenesen a középső Úrfi szobájába. IlHwa asszony megvárta, míg fia eltűnik az ajtó mögött, majd visszasietett a nappaliba. Aggódva nézett végig az ott tartózkodón, végül kérdő tekintettel állt meg JongIn alakján, szempárjuk összeakadt. Míg a fiú egyszerre volt ideges és értetlen, addig IlHwa asszony csak meglepett.
Hosszú percek teltek el, mire HyeMi végre teljesen magához tért. Csodálkozva nézett fel szeretett Úrfijára, akinek szeméből az utolsó pillanatban indult útjára egy könnycsepp. HyeMi ösztönösen emelte fel bal kezét, és törölte le a sós nedvességet TaeMin arcéléről, mielőtt az bevégezhette volna küldetését az összekulcsolt kézfejeiken.

- TaeMin-ah? – törte meg az izgatott csendet.
- Jól vagy, Mimi? – szorított kézfejeikre, egy másodpercre JongInra nézett, majd megint a szobalányra vezette mélybarna tekintetét.
- Mi történt? – pislogott maga elé HyeMi.
- Elájultál, HyeMi – felelte IlHwa asszony.
- Mitől?
- Azt egyikünk sem tudja. Reméltem, hogy te majd megmondod nekünk, HyeMi – IlHwa asszony hangja megértéstől csengett, semmi bántó nem volt szavaiban.
- Nem tudom – sütötte le a tekintetét, JongIn torokköszörüléssel jelezte a lánynak a lehetséges indokot.

A legfiatalabb Úrfi szúrós szemmel nézett a pamlag mellett szobrozó ismeretlenre, összeráncolt homlokkal mérte végig újra és újra, majd ismételten titkolt menyasszonyán állt meg vizslató szempárjával.

- Ismered őt, Mimi? – HyeMi határozatlanul biccentett kettőt az Úrfinak válaszul, lopva JongInra nézett, aztán megint TaeMin egyre bosszúsodó lélektükreibe révedt. – Honnan? – sietve engedte el HyeMi kezét, aki még TaeMin ujjai után kapott volna, de a fiú felkelt mellőle és elhátrált a kanapétól.
- Gyerekkorunkból – válaszolt az Úrfi kérdésére JongIn, majd egészen HyeMiig sétált.
- JongIn – motyogta maga elé a lány, végül összeszedte az erejét és lassan felült.
- HyeMi – fogta meg a lány vállát JongIn –, haza kell jönnöd velem. Mindkettőnket várják, te is tudod.
- Nem – rázta a fejét ellenkezésül. – Nem megyek. Nem mehetek haza. Rám itt van szükség.
- HyeMi? – JongIn elengedte a lány vállát, karjait összekulcsolta a mellkasa előtt.
- Nekem itt dolgom van. TaeMin Úrfinak szüksége van rám, maradnom kell.
- Nem kell – morogta alig hallhatóan. – Menj el vele. Menj haza, Nae HyeMi!

Ezzel TaeMin hátat fordított a szobalánynak, majd duzzogva elrobogott a nappaliból. IlHwa asszony csodálkozva bámulta fia reakcióját, aztán HyeMi könnyektől duzzadó szemébe nézett, végül JongInon állt meg pillantásával. HyeMi felugrott a kanapéról, mit sem törődve a szédelgésével TaeMin után sietett, aki már a bejárati ajtó kilincsére markolt és tépte is fel a térelválasztót, hogy mielőbb távozhasson a lakásból. HyeMi dülöngélve ugyan, de tovább ment. Utol akarta érni dühös Úrfiját.


* * *

SooRa remegő karokkal fonta át egyre jobban JongHyun nyakát, újabb könnycseppek bukkantak elő csukott szemhéjai alól, majd gördültek is végig a szobalány arcán. A kezdeti félszeg csók fokozatosan bátorodott fel; az Úrfi gyengéden kényeztette tovább SooRa reszkető ajkait és ízlelgette őket lágyan. Bal karjával még közelebb vonta magához a didergő testet; jobb kezét elvette a lány hajából és arcára csúsztatta azt, majd hüvelykujjával törölte le a folydogáló sós nedvességet.

- Rara – suttogta ajkaik közé, a lány a becézést hallva megkapaszkodott JongHyun nyakában.
- Igen, JongHyun Úrfi? – pihegte elcsukló hangon.
- Miért sírsz, Rara? – simította újra össze ajkaikat egy szívdobbanásnyi időre, majd homlokával megtámasztotta a lány homlokát.

JongHyun bal karja továbbra is a lány derekán pihent és gyengéden szorította magához, jobb kezével pedig arcát simogatta megértően. Napszemüvegének lencséjén keresztül fürkészte a lány vonásait, aki még mindig lehunyt szemekkel kapaszkodott belé.

- Nem sírok, JongHyun Úrfi – motyogta halkan pár lélegzetvétellel később.
- Ne hazudj, Rara – suttogta, még egy kósza cseppet törölt le a bőréről.
- Csak egy emlék, Úrfi. Kérem, ne is foglalkozzon velem, JongHyun Úrfi – SooRa lefejtette karjait JongHyun nyakáról és két lépést hátrált tőle. – Tehetek valamit az Úrfiért? – kérdezte lehajtott fejjel.
- Gyere vissza, Rara – nyújtotta a lány felé jobb kezét.
- Inkább itt maradnék, Úrfi. Engedelmével.
- Emlékszel, mit ígértél?
- Igen, Úrfi, emlékszem – bólintott.
- Mi volt az? – maga mellé engedte a karját, majd visszaült az ágyára.
- Az, Úrfi, hogy önszántamból teszem azt, amit az Úrfi kér tőlem.
- Nem erre gondoltam – felsóhajtott, aztán az elsötétített ablakra nézett.
- Kérem, bocsásson meg nekem, JongHyun Úrfi – meghajolt. – Mire gondolt az Úrfi? Melyik ígéretemre?
- Csak egyet ígértél – meredten bámult az ablakra, alig hallhatóan beszélt a lányhoz.

SooRa nagyot nyelt Úrfijának csalódottságát látva. Lehajtott fejjel, egyenruhájának szélét szorongatva araszolt vissza az ágyhoz, majd ereszkedett térdre Úrfija előtt. Vett egy nagy levegőt, aztán jobb kezét óvatosan felemelte, és JongHyun bal térdére simította. Ujjai épp csak érintették az Úrfi testét, amikor villámcsapásként száguldott végig a lányon egy ismeretlenül is ismerős érzés. Felsóhajtott, végül még határozottabban fogott JongHyun térdkalácsára.

- Sajnálom, Úrfi! – szólalt meg kisvártatva. – Sajnálom, hogy megint megbántottam az Úrfit. Figyelmetlen voltam.
- Emlékeztetsz rá, Rara – fordult a szobalányhoz, bal tenyerét SooRa kézfejére tette.
- JongHyun Úrfi? – pislogott megilletődve. – Kire emlékeztetem az Úrfit? Kire gondol, JongHyun Úrfi? – zavarodottan járatta szempárját a fekete lencséken.
- BoNára. Hasonlítotok – SooRa megint nagyot nyelt a nevet hallva. – Sokban.
- És az rossz, JongHyun Úrfi? Rossz, hogy emlékeztetem az Úrfit rá, igaz?
- BoNa elhagyott engem – sóhajtotta.
- Kérem, Úrfi – másik kezét is JongHyun térdére tette. – Kérem, Úrfi, ne aggódjon. Én nem fogom az Úrfit elhagyni. Nem vagyok olyan, mint BoNa. Itt maradok az Úrfival.
- Miért maradnál velem?
- Ezt kérte tőlem az Úrfi. Azt, hogy maradjak az Úrfival, és én teljesíteni akarom az Úrfi kérését. Nem szeretném, hogy az Úrfit emlékeztessem bárkire is.
- Önszántadból csináld, Rara – nézett mélyen a lány szemébe a lencséken keresztül.
- Úgy vagyok itt, JongHyun Úrfi. Önszántamból.

SooRa elvette mindkét kezét a fiú térdeiről, felkelt a szőnyegről, majd megfogta JongHyun kezeit és az Úrfit is felhúzta az ágyról. A következő pillanatban közelebb lépett hozzá, aztán mindkét karjával átfonta JongHyun derekát és magához ölelte őt. JongHyun ajkai között egy halk és megkönnyebbült sóhaj szaladt ki, állát megtámasztotta SooRa fejbúbján, végül ő is a lány derekára vezette a karjait. Visszaölelt.

Megjegyzések

  1. Hát mi ez unniem? :o
    Kim Szívdöglesztő Jongin? Úristen. Hát én bekönnyezek mindjárt xD
    Az Exo biasom ő, úgyhogy az a mély átélés, amivel itt ülök a laptop előtt... hát rád jönne a röhögés, ha most látnál :D
    Na meg Taemin hogy felfújta már magát :')
    "mint egy mérges kiskacsa" ^^
    Emlékszel, Unniem? :*
    Bár nem itt volt, de ez mély benyomást gyakorolt rám xd
    Jaj, mik lesznek még itt><
    Hát még Jonghyun és Soora. Hát nem édesenzabálnivaló az a kettő? :3
    Oké, még nagyon az elején tartunk, de nekem már jobban beindult a fantáziám, mint ha a hetvenedik résznél tartanánk :D
    Nagyon nagyon tetszett a fejezet és kíváncsian várom a folytatást!
    Jongin pedig plííz, ne legyél gonosz! ^^
    Hwaiting, Unniem! *3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dongsaengem! ^^
      Izééé... az úgy volt, Dongsaengem, hogy izééé... xD
      Nos, Kim Szívdöglesztő JongInnak meglátjuk, hogy milyen szerepe lesz még a történetben... ami a következő fejezetben kivételesen ki is fog derülni :*
      Persze, hogy emlékszem :3 :* Örülök, hogy ennyire megmaradnak bizonyos poénjaim :* <3
      Ami azt a másik kettőt illeti... :3 DE!! Azok... :) Reméljük, hogy náluk nem lesz akkor gubanc, mint Mimi és TaeMin esetében... bár ki tudja, hogy az írónő fantáziája miket hord majd még össze... xD <3
      Nagyon örülök neki, hogy tetszett a fejezet, igyekszem nagyon a folytatással! <3
      Kamsahamnida, Dongsaengem! <3 *3*

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések