15. fejezet

IlHwa asszony mosolyogva nézte még kis ideig Fiát és a szobalányát, majd Kim Elnökre siklott magabiztosságot sugárzó tekintete. Az Elnök feleségére pillantott, egyetlen bólintással üdvözölte őt. Végül IlHwa asszony az Elnök mellett álló hölgyre fordította figyelmét újfent. A mosoly eltűnt az ajkairól, tekintete továbbra is magabiztosságról árulkodott, de némi megvetéssel vegyült lélektükreiben.

Egyébként is feszes testtartását megtartva még jobban kihúzta magát, tudatva ezzel mindenkiben, hogy már ő a ház asszonya egy ideje, majd az Elnök és Yoon asszony közé lépett, háttérbe szorítva ezzel az egykori feleséget.

- Elnézést, hogy bejelentés nélkül jöttem az Elnökhöz – törte meg a némaságot IlHwa asszony. – Erre volt dolgom, és gondoltam, hogy együtt ebédelek a Fiammal, és egyúttal meglátogatom az Elnököt is.

- Fáradj az irodába, Kedvesem, máris megyek utánad – finoman megszorította a kezét, majd IlHwa asszony eleget téve az Elnök kérésének, az irodába vonult.

- Gyere Fiam te is, és hozd magaddal EunSeot! – fordult vissza egy másodpercre IlHwa asszony, aztán folytatta tovább lépteit.

- Igen!

KiBum udvariasan meghajolt, kézen fogta EunSeot, biccentett egyet JinKire, és követték IlHwa asszonyt a helyiségbe. Yoon asszony bosszúsan figyelte, ahogy fia elsétál a cselédlány kezét szorongatva, majd Kim Elnökre nézett.

- Ez most mit akar jelenteni, JongShin? – fakadt ki számon kérő hangon.

- Semmit, amire neked magyarázatot kellene adnom, YeSol – közölte kimérten.

- De igenis magyarázatot kell adnod, JongShin! Az anyja vagyok.

- Minden vagy, csak az anyja nem! – felelt picit erőteljesebb hangon.

- Én szültem! Az anyja vagyok!

- Nem. Nem vagy az anyja. Megszülted, ez tény, de elhagytad őt, amikor alig múlt egy éves! IlHwa KiBum igazi anyja, te csak kihordtad, aztán amikor már terhesnek érezted a gondoskodást, eldobtad magadtól – lekicsinylő szavait gondolkodás nélkül zúdította régi szerelméhez, majd lazított nyakkendőjének szorításán. – Ha most megbocsátasz, vár a feleségem és a fiam, szeretnék velük egy kellemes ebédet eltölteni.

- És mi lesz a megállapodásunkkal? – értetlenkedett idegesen Yoon asszony.

- Hallottad KiBumot, igaz? Nem akar elvenni egy nőt, akit nem szeret.

- Képes vagy hagyni egy ilyen üzletet veszni, mert a fiad szerelmes? – gúnyolódott.

- Még többre is képes vagyok, hogy a fiamat ne veszítsem el! És ha ehhez az szükséges, hogy lemondjak egy ígéretes üzletről, akkor inkább megteszem. Mert tudom milyen az olyan házasság, amit kényszerből kötnek – végignézett Yoon asszonyon, majd ismét zavarodott pillantásán állt meg tekintetével. – Nem fogom a fiaimnál ugyanazt a hibát elkövetni, mint amit a saját életemben tettem.

- Hibának tartod? Azért neked mégis igen nagy hasznod lett ebből a bizonyos hibából – vetette oda szemrehányóan.

- Ahogy azt az imént jeleztem, KiBum nem hajlandó elvenni a lányodat, így nincs itt tovább maradásod. Lee titkár majd kikísér – nézett egy másodpercre JinKire, aki megértvén az utasítást, illedelmesen megdőlt kicsit. – Örültem a találkozásnak! – bólintott.

Yoon asszony mérgével telve ragadta karon az időközben mögé érkező JinAh-t, és köszönés nélkül indult el a felvonóhoz. JinKi összenézett Kim Elnökkel, majd a dühödt ex-feleség és a nevelt lány után sietett, hogy megbizonyosodjon a hölgyek távozásáról.

A főbejáratig kísérte őket, aztán megköszönve a látogatásukat búcsúzott el tőlük, és iparkodott vissza Kim Elnök irodájához. Kicsit kifújta magát az ajtóhoz érve, majd két határozott kopogtatás után, benyitott a szobába. Meghajolt Kim Elnök és IlHwa asszony előtt, majd a legközelebbi sarokba araszolt, miközben szemével KiBum arcvonásait méricskélte.

Kim Elnök megvárta, míg JinKi is megtalálja a helyét, majd hellyel kínálta IlHwa asszonyt és KiBumot is. IlHwa asszony egy megkönnyebbült sóhajjal egybekötve ült le az íróasztallal szembeni székek egyikére, aztán az Úrfira pillantott. Kim Elnökkel együtt nézték KiBum kissé feszült mimikáit.

- Nem ülsz le, Fiam? – kérdezte őt az Elnök.

- Köszönöm, Kim Elnök, de inkább állnék – EunSeo kézfejére szorított.

- Kérlek. Ülj le – ismételte higgadtan.

- KiBum – suttogta IlHwa asszony, mosolyogva nézett fel a fiára.

- Ahogy az Elnök kívánja! – meghajolt, majd a székhez lépett, továbbra sem elengedve EunSeo kezét.

- Én kérem, nem pedig az Elnök – pontosította szavait Kim Elnök. – Beszélni szeretnék veled, veletek, és ahhoz szeretném, ha leülnél.

- Értem – biccentett.

- Ma EunSeo? – emelte meg kissé a fejét az Elnök, és a cselédlányra nézett.

- Igen, Kim Elnök? – elkapta tekintetét az ablakról, és lehajtotta a fejét.

- Vedd le a sapkát, kérlek! – EunSeo remegő kézzel húzta le tincseiről a fejfedőt, de még mindig nem emelte meg a fejét. – Nézz fel, EunSeo.

A lányból egy nehézkes sóhaj szakadt fel, végül összeszedte minden bátorságát, és az Elnökre nézett. Félve. Aggódva. De mégis reménykedve. Kim Elnök lassan végigvezette tekintetét a reszkető cselédlány alakján, megköszörülte a torkát, végül felkelt a székéből, előrébb sétált, majd nekidőlt az íróasztal szélének, és zsebre dugta a kezeit.

- Ma EunSeo, mióta tart ez a viszony közted és a fiam között?

- Öhm. – nyelt egy nagyot. – Nem is tudom igazán, Kim Elnök. Tudom, hogy megszegtem a szabályokat, és nem lett volna szabad eltitkolnom~

- Nem a szabályok érdekelnek, hanem a kezdet. Hogyan kezdődött?

- Kim Elnök – emelkedett fel az Úrfi, hogy a lány védelmére kelhessen. – Én voltam az, aki közeledett EunSeohoz. Én kerestem mindig a társaságát, míg végül egy napon neki volt szüksége az én vigaszomra.

- Kifejtenéd ezt egy kicsit bővebben is, KiBum?

- Kim Elnök. Én úgy hiszem, hogy ez egy olyan dolog, amit EunSeo beleegyezése nélkül nem oszthatok meg az Elnökkel.

- Rendben – bólintott Kim Elnök, majd ösztönösen EunSeora nézett, aki újfent lehajtott fejjel álldogált, és a szőnyeget mustrálta.

- A múlt mindig utoléri az embert – suttogta maga elé csalódottan –, és ez nem volt másként velem sem. Akit eddig elveszettnek hittem, akiről úgy gondoltam, hogy csak nehéz élete volt, és ezért kellett megválnia tőlem, az egyszerűen kidobott. Mert valójában nem is akart engem, csak elviselt néhány évig, aztán pedig magamra hagyott. Mert elege lett belőlem. Nem kellettem neki.

A cselédlány könnyei a mondat végére lassan potyogni kezdtek. Nem akarta mutatni fájdalmát, de az emlék, amit mélyen őrzött szíve mélyén, és amit csak Úrfija ismert, minden heget felszakított, és fájdalommal töltötte el a lányt. KiBum EunSeo kezére szorított gyengéden, majd IlHwa asszony is felkelt a székből, és a lányhoz lépdelt.

Megállt a másik oldalán, puha és szeretettel teli kezét EunSeo bal vállára csúsztatta. Kim Elnök kis ideig nézte az eldobott lányt, végül ellökte magát az asztaltól. Abban a pillanatban, ahogy meglátott egy újabb sós cseppet végiggördülni a szobalány arcán, megértette, hogy ugyanott tört meg ő is, ahol a fia sérült meg. Mindkettejükről lemondott a szülőanyja, és mindkettejüket ugyanaz az asszony fogadta a szívébe.

Egészen EunSeoig sétált, egyszer KiBumra pillantott, egyszer pedig IlHwa asszonyra. Kihúzta zsebeiből a kezeit, aztán markos, de mégis melegséget árasztó tenyereit a lány vállaira simította.

- Akkor most hogyan tovább? – kérdezte megértően. – Mikor beszélhetünk komolyabb dolgokról is? – elmosolyodott.

- Milyen komoly dologra gondol Kim Elnök? – pislogott KiBum.

- Természetesen a legkomolyabbra. Szeretnétek összekötni az életeteket? – EunSeo felkapta a fejét, és könnyes szemmel bámulta az Elnök mosolygós arcát.

- Nem. Én nem. Mármint. Én igazán nem vágyom erre, csak szeretnék az Úrfi mellett lenni, és~

- Neked mi a véleményed erről, Fiam? – fordult KiBumhoz.

- EunSeon kívül számomra nem létezik másik nő, és minden vágyam az, hogy egyszer a feleségem legyen. De amíg ő nem szeretné, így addig én sem állok elő ezzel a kérdésemmel.

- Jól van. De azt gondolom, nem kívánod, hogy továbbra is EunSeo legyen a cseléded – KiBum óvatos fejrázással felelt. – Akkor keresnünk kell egy másik cselédlányt, aki mindkettőtökről gondoskodik.

* * *

HyeMi még kissé bódultan ment vissza a nappaliba, ahol Úrfija gyermekien mosolygott rá, miközben odaadó pillantásokat intézett felé minden egyes lélegzetvételekor. HyeMi megállt a boltív alatt, majd mélyen meghajolt TaeMin előtt, és csak utána merészkedett közelebb. Lassan és várakozóan. Alig felfogva a történteket.

Az Úrfi hívogatóan kinyújtotta a karjait HyeMi felé, a lány automatikusan elmosolyodott, majd megszaporázta apró lépteit, hogy mielőbb magához ölelhesse szerelmét. Reszketve simította kézfejeit TaeMin tenyereibe, forró bőrük egymáshoz simult, ujjaik azonnal összekulcsolódtak. Az Úrfi szájához emelte HyeMi kezeit, tekintetével keresni kezdte a gyűrűt.

- Hol van?

- Öhm. SooRa azt tanácsolta, hogy egyelőre még rejtsem el, nehogy baja legyen, vagy nekünk legyen belőle bajunk. Ne haragudjon, TaeMin Úrfi, én csak~

- Cssh. Mimi. Semmi baj – finom mosolyra húzta telt ajkait, majd apró csókkal illette a cselédlány kezeit. – Örülök, hogy ennyire nagy becsben tartod az ajándékomat.

- Nem is tudnék máshogy tenni, Úrfi. Minden tőlem kapott kedvességet kincsként őrzök a lelkemben.

- Ahogyan én is, Mimi – elengedte a kezeit, és karjait a lány vékony dereka köré fonta, közelebb húzta magához.

- Hogyan tudnám ezt meghálálni valaha is az Úrfinak? – kérdezte elcsukló hangon, miközben tekintetük elveszett a másik lélektükrében.

- Hmm – huncut mosoly villant meg TaeMin ajkain, majd homlokát a lányénak döntötte. – Majd kitalálom, de addig is szeretnélek mindig magam mellett tudni.

- Ezen nem változtathat semmi sem, TaeMin Úrfi. Mindig lenni akarok az Úrfi mellett.

- Ne úrfizz, mert leharapom az orrodat – kuncogta önfeledten.

- Bocsánat, TaeMin-ah.

- Nincs semmi baj, de a jövőben, amikor kettesben vagyunk, akkor mellőzd az úrfizást. Elvégre a menyasszonyom vagy.

HyeMi a füle tövéig vörösödött az Úrfi halk megjegyzésétől, de reagálni már nem volt ideje, ugyanis a következő pillanatban forró és telt párnákat érzett ajkaira simulni, amik egy édes, őszinte érzéssel teli csókba hívták őt.

A szobalány remegve kulcsolta karjait TaeMin nyakára, és ösztönösen húzta még közelebb magához az erőtől lüktető és közben gyengédséggel teli testet. Már-már belefeledkeztek egymás ajkainak kényeztetésébe, amikor hangos trappolás zaja ütötte meg a fülüket, és szakították meg azonnal a mámoros érzést. Egyszerre néztek a hall felé, ahol SooRa futott át, szájára szorítva mindkét tenyerét.

- Mi lehet vele? – szólalt meg TaeMin, és a lányra nézett.

- Fogalmam sincs, TaeMin-ah. Nem láttam még így viselkedni SooRát. Kicsit titokzatos lány.

- Remélem, hogy nem vesztek össze Hyunggal, mert a bátyám már egészen megkedvelte ezt a lányt.

- Komolyan mondod, TaeMin-ah?

- Igen. Azt mondta, hogy kedves lánynak tartja, és már becézi is.

- Hogy’ hívja?

- Öhm. Várj egy pillanatot, mindjárt eszembe jut – hosszan felszántotta gondolatainak mélységeit, hogy előkutassa az emlegetett becenevet, de akármennyire is erőltette, nem jutott eszébe.

- Nem érdekes – motyogta HyeMi, és el is némult azzal a lendülettel.

- Mi baj? – kérdezte, végül a további várakozás helyett, követte HyeMi tekintetét.

JongHyun viharzott el az előtérben, és sietve pakolta a lábait egymás után. A társalgóban tanácstalanul maguk elé bámulók egymásra néztek. A szobalány kíváncsisága erősebbnek bizonyult az Úrfiénál, így ő indult meg először a hall irányába, és bújt el az egyik tartóoszlop mögé, aztán tovább is lopakodott a konyhát elválasztó lengőajtóhoz. Fülét a falapra préselte, zaj híján beosont a konyhába, és a cselédfolyosó ajtajáig surrant. Alig három szívdobbanással később már TaeMin is mögötte kémlelt. De nem sokkal később menekülőre fogták, ahogy közeledő léptek visszhangjai szűrődtek át az ajtórés alatt. Csupán a lengőajtó mögé rejtőztek...

* * *

JongHyun néhány másodpercig értetlenül nézte SooRa fokozatosan eltűnő alakját, végül kétségbeesésében a lány után futott. Mit sem törődve a szokásokkal és szabályokkal. Vissza akarta tartani a lányt, és megbeszélni vele a korábbi eseményeket. A nappaliban szerelmesen ölelkezőkkel sem foglalkozott, csak rohant SooRa után.

Az ajtóhoz érve rögtön a kilincsre fogott, és egyetlen határozott mozdulattal lenyomta a vaspántot, de a térelválasztó nem engedelmeskedett akaratának. A cselédlány bezárkózott a szobájába. JongHyun elvette a kezét a kilincsről, és a falapra simította a tenyerét.

- Rara? – suttogta halkan.

- ... – nem érkezett válasz, az Úrfi azonban nem adta fel.

- Rara? Hallasz?

- ...

- Gyere ki.

- Kérem, Úrfi. Egy pár percet kérek az Úrfitól – motyogta egy könnyes hang az ajtó túl oldalán.

- Éhes vagyok – súgta az első eszébe jutó indokot, hogy kicsalja a lányt a helyéről.

- JongHyun Úrfi?

- Rara, kérlek – ismét a vaspántra fogott, és egy mély lélegzetvétel szakadt fel belőle.

Noha nem rögtön, de fordult a kulcs a zárban, és lenyomódott a kilincs. JongHyun hátrált kettőt az ajtóból, SooRa pedig előmerészkedett búvóhelyéről. Lehajtott fejjel megállt az Úrfi előtt, halkan szipogott, hogy leplezze nem múló érzéseit.

- Kapok enni? – sóhajtotta némi mosollyal a hangjában, közelebb lépett a szobalányhoz.

- Mit készíthetek az Úrfinak? Mit kíván enni?

- Valami finomat – tenyereit SooRa vállaira tette, és finoman rászorított.

- De mégis mit enne az Úrfi? – motyogta a cipőjének orrát vizslatva.

- Rád bízom.

- Úrfi, kérem. Mit kíván enni? – ismételte meg korábbi kérdéseinek egyikét.

- Van kedvenced? – SooRa az érdeklődést hallva felemelte a fejét, és JongHyunra nézett.

- Nincs kifejezetten kedvencem, viszont nagyon szeretem a tésztát, Úrfi, de.

- Akkor azt – fojtotta a lányba a további gondolatait, ismét a vállaira fogott.

- Biztos benne? Megfelel az Úrfinak a tészta? Szívesen készítek laktatóbbat, csak mondja meg az Úrfi, hogy mit fogyasztana.

- Tökéletesen megfelel – bólintott megerősítve határozott válaszát.

- Máris elkészítem az Úrfinak az ebédet! – illedelmesen meghajolt a vállain pihenő tenyerek szorítása alatt. – Engedelmével.

JongHyun elvette a kezeit SooRa testéről, majd előre engedte a cselédlányt a főzőfülkébe. Szorosan mögötte lépdelve követte a konyhába, majd a munkapulttal szemközti fekete szekrénynek dőlt, és onnan figyelte a serénykedő szobalányt, ahogy elkészíti a kért ételt.

SooRa ugyan remegve és a szokottnál is jobban ügyelve főzte meg a könnyed harapnivalót, tányérra halmozta a zöldségekkel pirított tésztát, majd tálcára tette, és némi gyümölcslevet is tálalt mellé. Kezei közé szorította a fémlapot, majd óvatosan felemelte azt. JongHyunra nézett.

- A szobájában kívánja elfogyasztani, JongHyun Úrfi? – JongHyun megrázta a fejét. – Akkor az étkezőben? – Újabb fejrázás volt a reakció. – Akkor a társalgóban? – Megint csak ellenkezés érkezett az Úrfitól. – Hol szeretné megenni az Úrfi?

- Itt. Bent – ellökte magát a szekrénytől, és kihúzta az egyik széket, majd felült rá.

- Úrfi? – SooRa zavarodottan járatta a tekintetét a napszemüveg lencséjén, nagyot nyelt.

- Eszel velem?

- H-hogyan? – mormolta teljes döbbenetben, letette a kezéből a tálcát, mielőtt összetörte volna.

- Ennél velem? – tette fel újra a kérdését, bal kezét a lány felé nyújtotta várakozóan.