11. fejezet

HyeMi szoborként állt a nappaliban, a korábban hallottaktól arra sem volt képes, hogy viszonozza Úrfija közeledését, és átkarolja a testét. Nem tudta felfogni, hogy TaeMin és legjobb barátja miről folytatott hosszú diskurzust. HyeMi tisztában volt az érzéseivel, tudta, hogyan érez az Úrfija iránt. Annak is teljes tudatában volt, hogy szabályt szegett azzal, hogy közelebbi viszonyt kezdett ápolni vele. A lebukás veszélye folyton ott lógott a feje felett, de nem tudta őt foglalkoztatni a dolog. Képtelen volt parancsolni az érzéseinek.
Bármennyiszer is hozta tudtára az Úrfija, hogy komoly és mély érzelmeket táplál HyeMi iránt, a cselédlány nehezen hitte el a szavakat. Kétségei voltak. Hiszen ő csak egy cselédlány, akinek a saját köréből kell férjet választania, ahogyan TaeMinnek is a magasabb osztályból kell nősülnie. HyeMi elfogadta. Szíve mélyén szeretett volna az a nő lenni, aki egyszer a felesége lesz, és boldogságban élik mindennapjaikat egymás mellett, de soha nem gondolta, hogy ez akár még valóra is válhat. Egy kósza és édes álomnak hitte.
MinHo továbbra is szótlanul állt a Tiltott Szerelembe esettek mellett, hol a látványukba feledkezett, hol pedig körülnézett, nehogy valaki megzavarja őket. Tenyere még mindig TaeMin vállán pihent, aki nem volt hajlandó lazítani karjai szorításán.
HyeMibe lassanként visszatért az élet. Lassanként. Remegve emelte fel a karjait, és az Úrfija csuklóira szorított, majd nehézkesen ugyan, de lehámozta a végtagjait a csípőjéről. Homályos szemmel nézett TaeMinre, akinek vonásai nyugodtak és magabiztosak voltak. HyeMi felsóhajtott. Hosszú percek óta először tudott lélegezni is. Maga sem tudta, hogy eddig a percig hogyan kapott egyáltalán levegőt.

- Ú-úrfi...? – motyogta elcsukló hangon.
- Nyugodj meg, Mimi – mosolyogta, miközben két tenyere közé fogta a cselédlány arcát, és egy apró puszit adott a homlokára.
- Ú-úrfi – hebegte teljes döbbenetében.
- Jól van, Mimi. Nyugodj meg. Nincs semmi baj. – suttogta még mindig bőrére hajolva, majd egy újabb törődő puszit adott ugyanoda. – Nem kell ennyire megijedned.
- Ú-úrfi. T-tae-Min Úrfi.
- A legjobb lesz, ha most leülsz – elvette a kezeit HyeMi arcáról, megfogta a csuklóit, és a porcelántörmelékeken átlépve, a kanapéig araszoltak.

HyeMi öntudatlanul követte TaeMint a heverőhöz, majd szabályosan levetődött a bútorra, és most már üveges szemmel bámult maga elé. Az Úrfi leguggolt a lánnyal szembe, MinHo is beljebb sétált, és megállt TaeMin mögött. Mosolyogva nézte a döbbent szobalány arcvonásait. Ahogyan az Úrfi barátja, úgy HyeMi sem volt felkészülve erre az elhatározásra. Pedig ismerte a fiú érzéseit. Mindet. Eddig is tisztelte a fiatalabb fiút, amiért belevágott ebbe a veszélyes játékba, ahogyan tudta azt is, hogy fel is fogja vállalni idővel, de még nagyobbat nőtt a szemében a lánykérést illetően.

- Úrfi – dünnyögte monoton hangon.
- Itt vagyok, Mimi – ismét karjaiba zárta a lányt, és magához ölelte. – Itt vagyok. Nincs semmi baj, Mimi. Lélegezz mélyeket, és nyugodj meg. Itt vagyok. Nem álmodsz semmit sem, Mimi.
- Ú-úrfi.
- HyeMi – MinHo is leguggolt a lány elé, jobb tenyerét a reszkető kézfejre simította, és rászorított; a szobalány összerezzent az érintés pillanatában, és szinte azonnal észhez is tért. – Jó. Látom, most már felfogod a dolgokat. Nem kell rémüldöznöd, HyeMi, mindent jól hallottál, és rólad beszélgettünk.
- MinHo Úrfi – pislogott az idősebbre. – Én sajnálom. A tea. M-máris. Khm. Máris készítek egy másikat. – emelkedett fel a heverőről, de TaeMin azzal a lendülettel visszanyomta a lány vékony testét.
- Nem mész sehova, Mimi – kuncogta. – Maximum az Elnökhöz megyünk együtt. De ne foglalkozz a teával most. Nem számít. Van még húsz készletünk, amiben felszolgálhatnak teát. Te csak nyugodj meg, majd aztán foglalkozunk minden mással.
- Az Elnökhöz? – rémült hangon kérdezett vissza. – Miért? Ki vagyok rúgva? El kell mennem?

A két fiú összenézett. MinHo próbálta visszafogni a feltörő és hangosnak ígérkező nevetését, de TaeMinnek is erőt kellett vennie magán, hogy ne röhögjön egy nagyot és kiadósat. Csak megrázták a fejüket, ahogy HyeMi ijedt arcát nézték.

- Mimi – igyekezett komoly hangnemet megütni, de még mindig rázta kissé a nevetés –, drága Mimi. Nem azért kell felmennünk az Elnökhöz, mert ki vagy rúgva.
- Akkor miért? – kérdezte sietve.
- Szegény lányt rendesen lesokkoltad, TaeMin-ah – kuncogott a háttérben MinHo.
- Eddig egyetlen egyszer fordult elő velünk ilyen, Hyung.
- Mit csináltál, hogy észhez térítsd?

TaeMinből is egy mély lélegzetvétel szakadt fel, ahogy barátjára nézett. Telt ajkai finoman ívelő görbületre váltottak, a légzése kissé felgyorsult, szívverése is megemelkedett. Bal kezét HyeMi szabadon lévő csuklójára vezette, jobb tenyerét pedig a lány arcára simította. Lágyan megcirógatta azt, és lassan közelebb hajolt hozzá.
Gyengéden és szerelmesen érintette össze puha párnáikat, miközben lágyan végighúzta ujjbegyeit HyeMi arcélén egészen a tarkójáig. Ujjaival bebújt a fekete tincsek közé, és még közelebb húzta magához, ahogy egyre több teret engedett érzelmeinek. HyeMi ösztönösen simult bele TaeMin minden érintésébe, és készséggel csókolt vissza.
Pár pillanattal később az Úrfi húzódott hátrébb a lány ajkaitól, és szakította meg az édes csókot. A cselédlány még egy nagyot nyelt; bár még kissé illuminált állapotban érezte magát, végre felfogta a teljes külvilágot maga körül.

- TaeMin-ah? – szólalt meg kisvártatva. – Az előbb? Az most?
- Megtörtént, HyeMi – felelt MinHo.
- TaeMin-ah... – hebegte elcsukló hangon, könnyei összegyűltek a szemében. – Én... én nem is tudom, hogy mit... hogy mit kéne erre válaszolnom...
- Mi mást, Mimi? – mosolygott. – Csakis egyetlen választ adhatsz nekem.
- De én nem hiszem, hogy - mutató ujjával fojtotta a lányba a szavakat, és mélyen a sötétbarna örvénybe nézett.
- Nae HyeMi – kezdett bele. – Senki nem szeretett még úgy férfit, mint ahogy te szeretsz engem. Senki nem adott annyi törődést és figyelmet egyetlen férfinek sem az együtt töltött évek során, mint te nekem. Senki nem tud nálad jobb támasz lenni az életben. És soha senkit nem szerettem még ennyire, mint téged, Nae HyeMi. Ahogyan soha nem is leszek képes máshogy érezni irántad. Mimi, kérlek, felelj nekem. Részesítesz abban a kegyben és mérhetetlen örömben, hogy társam leszel mindig az életben, és hozzám jössz feleségül? Összekötöd velem az életedet örökre? – TaeMin étcsokoládé szeme fekete gyémántként ragyogott, ahogy a lány homályos lélektükreibe mélyedt.
- Semmi másra nem vágyom annál jobban, minthogy téged szeresselek, és az életed része legyek. Örökre – sorban előbukkantak a sós cseppek, és lassan végigfolytak HyeMi arcán.
- Akkor azt hiszem, hogy ezt most már ideje odaadnom – szélesedett kissé a mosolya, majd a nadrágja jobb oldali zsebébe nyúlt.

Egy apró, éjfekete színű dobozt húzott elő, majd ujjai közé szorította. De már nem tűnt annyira bátornak, mint korábban. Még TaeMin keze is megremegett, ahogy kinyitotta a parányi tartót, és előkerült belőle az ékszer. Egyszerre mosolyodtak el mindhárman. Bár MinHo inkább meglepődött. Ismerte barátjának szokásait, noha reménykedett benne, hogy egyszer majd kinövi. De TaeMin képtelen volt meghazudtolni önmagát. Jelleme nem engedte.
Egy hatalmas méretű zafírgyűrű pompázott a dobozkában, ami az első közös élményükre emlékeztette a lányt és TaeMint egyaránt. HyeMi aznap vált véglegesen rabjává és szerelmesévé az Úrfijának, hiába alkotott még egy párt akkori barátnőjével. De HyeMi nem tudta kiverni a fejéből a musical estéjét, és szíve mélyén mindig reménykedett, hogy egyszer majd az Úrfijával nézheti végig az első sorban ülve egyik kedvenc darabjukat.
De ahogy az ékszert nézte könnyes szemmel és mosolyogva, már nem is vágyott rá, mert inkább szerette volna maga megélni a saját színdarabját, és abban játszani el a főszerepet TaeMin oldalán.

* * *

EunSeo óvatosan sétált beljebb KiBum szobájában, egészen a hatalmas franciaágyig. Ahogyan arra a szobalány számított, a második legidősebb Úrfi az ágyneműbe betekerve szendergett még mindig. Mintha EunSeo nem is járt volna nála alig öt perccel korábban. Édesen szuszogott a falak között, és megélte legszebb álmait.
A cselédlány megállt az ágy lábánál, mosolyogva nézte pihegő Úrfijának az alakját, szinte a szíve fájdult bele, hogy fel kell ébresztenie őt. Végül vett egy nagy levegőt, lassan kifújta, majd gyengéden végigsimított KiBum arcán.
Az Úrfi összerezzent a meleg tenyértől, ajkai finom mosolyra húzódtak, majd halkan felszusszantott. EunSeo megismételte a korábbi mozdulatát, újabb apró sóhajt kapott válaszul. KiBum a harmadik érintés után nehézkesen emelte fel szemhéjait, tekintete EunSeo mosolygós szempárjára talált. Szélesedett a finom mosoly, majd fordult egyet, és megemelte a takaróját.

- Bebújsz mellém, Seo-yah? – suttogta még kissé érdes hangon.
- Tudja jól az Úrfi, hogy nem lehet – motyogta pironkodva. – Inkább az Úrfinak kellene végre felébrednie. Ideje lesz indulnunk a Vállalathoz.
- Még bőven van időm. Addig meg bújj hozzám.
- Úrfi, kérem – sóhajtotta.
- Nem. Én kérlek téged. Bújj ide, Seo-yah – szinte teljesen kitakarta magát, hogy ezzel is ösztönözze lányt.
- Úrfi.
- Ne akard, hogy becibáljalak magam mellé, mert akkor nem szabadulsz.
- KiB~

De a szobalány már nem tudta befejezni a gondolatát. KiBum váratlanul felült az ágyon, megragadta a lány mindkét csuklóját, gyengéden rászorított, majd a következő másodpercben berántotta magához, és szorosan átkulcsolta a derekát. EunSeo tiltakozott volna, de nem tudott ellenállni. Rongybabaként zuhant be a párnák közé, és szinte akaratlanul húzta kettejükre a takarót, ahogy az Úrfi fölé magasodott.
KiBum ajkai rátaláltak EunSeo ajkaira, érzékien simította össze párnáikat, és lágyan megcsókolta. Jobb tenyere lassan végigsiklott a szobalány combján, míg feljebb tornázta az egyenruha alját, hogy szabadon garázdálkodhasson ujjbegyeivel EunSeo bőrén. Egyre feljebb és feljebb csúszott, egészen csípőcsontjáig, majd lassan visszaindult a térde felé.
Másik karjával magabiztosan húzta magához, lapockái közé vezette a tenyerét, és kicsit hátába mélyesztette a körmeit. Az édes csók lassanként vált egyre hevesebbé, de egyetlen sóhajtásnyi pillanatra sem szakadtak el egymástól. Szenvedélyes csatát vívtak vörös izmaik, és keltették életre a másik érzékszerveit.
EunSeo bal kezével KiBum nyakába kapaszkodott, majd ujjait barna tincsei közé fúrta, és megmarkolta. Még jobban húzta ajkaira, még közelebb akarta érezni magához Úrfiját. Jobb tenyerét bebújtatta KiBum pizsama felsője alá, hogy porcelános bőrét apró karmolásokkal tarkítsa, és ő is feljebb tornázta a szürke matériát, még több élvezetben reménykedve.
Halk sóhajok és édes nyöszörgések verődtek vissza a falakról. Belefeledkeztek egymás gyengéd simításába és kényeztetésébe. KiBum jobb keze felcsúszott EunSeo mellkasára, majd lassan gombolni kezdte a zavaró anyagot. Egy gomb... még egy gomb... majd még egy... végül egy negyedik. Elszakadt EunSeo ajkaitól, hogy domborulatait borítsa be édes csókokkal és harapásokkal. Lesimogatta a lány bal válláról az uniformist, nyelvének hegyével felkúszott a feltáruló testrészhez, majd ott folytatta tovább az őrjítő és édes kényeztetést. Érzékien fogai közé szorította EunSeo bőrét, majd csókkal illette a harapás helyét. EunSeoból újabb és újabb halk nyöszörgéseket váltott ki az Úrfi minden ténykedése.
Akaratlanul húzta magára még jobban KiBum vágytól fűtött testét, és vesztette el fokozatosan a józan eszét. Bal kezével továbbra is KiBum haját markolta, jobb keze pedig hátán és mellkasán garázdálkodott. Együttesen szabadították meg az Úrfit a felsőtől, EunSeo megremegett KiBum forró testétől és lüktető mellkasától, ami a lány fedetlen részeihez simult. KiBum még lejjebb simogatta az uniformist, hogy még többet feltárjon EunSeo kívánatos porcikáiból, amik minduntalan megőrjítették őt. Hol melleit becézgette édes csókokkal és óvatos harapásokkal, hol pedig vállát barangolta be.
Ajkait lágyan végighúzta EunSeo nyakszirtjén, majd füléhez érve halkan beleszuszogott, fogai közé vette a lány fülcimpáját, érzékien beleharapott, és finoman megmorzsolta. Elszakadt a fülétől, aztán nyakát borította be forró csókokkal és égető harapásokkal. EunSeo teste minden egyes pillanatban összerándult, és visszafogottan felnyüszített. KiBum nyakába fojtotta feltörő nyöszörgéseit, amik lassanként sűrűsödtek.
Az utolsó pillanatban egy tompa zaj zökkentette ki EunSeot a boldog mámorból, és megállította KiBumot minden további ténykedésben. Fájó szívvel, ólom karokkal tolta el magától az Úrfit, majd megpróbált a leggyorsabban kimászni az ágyból.

- Bummie... – zihálta félájultan, miközben igyekezett visszavarázsolni magára a félrerángatott egyenruhát.
- Most itt hagysz? – kérdezte elkeseredetten.
- Te nem hallottad?
- Mit?
- Nem tudom. De valami furcsa zaj jött lentről.
- Nem érdekel. – ismét felült az ágyon, és EunSeo karjai után nyúlt. – Engem csak te érdekelsz, Seo-yah.
- Úrfi. Ez nem ilyen egyszerű. Nekem nem is szabadna már itt lennem az Úrfival. Rég el kellett volna mennem. Szabályt szegtem.
- Ahogyan Mimi is és az öcsém is szabályt szegett. És annak idején Hyung is, amikor beleszeretett BoNába. Mégis itt vagytok mindketten.
- De BoNa nincs itt – morogta az orra alatt, az utolsó ráncot is elsimogatta az uniformison.
- Mindketten tudjuk, hogy miért ment el Hyung szobalánya.
- Mennem kell. – lehajtotta a fejét. – Kíván reggelizni az Úrfi? – kérdezte monoton hangon.
- Nem kérek semmit. – morogta.
- Értem – biccentett. – A további programok az Úrfinak?
- Be kell mennem a Céghez.
- Értem. Máris előállok az autóval – illedelmesen meghajolt, majd felemelkedett, és távozott a szobából.

KiBum érthetetlenül mormogott valamit az orra alatt, lerugdalta magáról a takarót, és a fürdőbe sétált, hogy felfrissítse magát. EunSeo hirtelen ridegsége felzaklatta az Úrfit, és szinte már bánta is, hogy hagyta így távozni a szobalányát.
Közel háromnegyed óra múlva már a hallban várta, hogy megérkezzen a szobalány, és a kérésének eleget téve, bevigye őt a Vállalathoz. EunSeo leparkolt az autóval, és egyetlen szó nélkül elindult a kívánt címre. A félórás út alatt a szokottnál is szűkszavúbb volt a beszélgetésük. A házban is többet beszélgettek általában, amikor más is körülöttük van, de most egyikük sem akart megszólalni.
Ugyan KiBum többször megpróbálkozott a dologgal, de zavaros gondolatai miatt képtelen volt egyetlen értelmes mondatot is összehozni. A Céghez érve EunSeo leállította a motort, kiszállt a járműből, és kinyitotta az Úrfinak az ajtót. KiBum vett egy nagy levegőt, majd ő is elhagyta az autót. EunSeo finoman meghajolt, és már lépett is vissza a vezető oldali ajtóhoz, amikor KiBum megragadta a karját.

- Gyere velem, kérlek – bökte ki végül a lány kérdő tekintetére válaszolva.
- Úrfi?
- Szeretném, ha mellettem lennél. Gyere. – EunSeo bólintott.

Az üvegajtón átlépve egyenesen KiBum irodájába vették az irányt, szintén némán lépdeltek egymás mellett. A robosztus tölgyfaajtóhoz érve az Úrfi ismét halkan felszusszantott, aztán benyitott a tágas helyiségbe. De EunSeo meglepetésére nem kettesben voltak.

- Jó reggelt, Hyung! – köszönt az ablakon át merengő JinKinek.
- Igazgató Úr! – biccentett, aztán tekintete átsiklott EunSeo ideges alakjára. – Hogy’ vagy, EunSeo?
- Jól, JinKi Úrfi, köszönöm kérdésed! – meghajolt.
- Hyung, van most rám néhány perced? – érdeklődött, ahogy beljebb lépdelt a narancs szín falak között.
- Természetesen. Elvégre ez a te irodád, én csupán a titkárod vagyok. Miben lehetek a segítségedre, KiBum?
- Segíts nekem meggyőzni EunSeot, hogy komolyak a szándékaim, és már többször akartam beszélni az Elnökkel a kapcsolatunkról.

EunSeoban megfagyott a vér, ahogy KiBum a mondat végén a lányra nézett. Magabiztosan, szeretettel és őszinteséggel telve ragyogtak rá az Úrfi lélektükrei. JinKi pedig bólintott beleegyezésül.

Megjegyzések

  1. Teljes sokkban vagyok, hogy TaeMinnie milyen elképesztően édes és férfias és csodálatos és ahw*-*
    Ők ketten egy igazán szerető és odaadó pár, megérdemlik egymást^^ MinHo pedig őszinte, valódi barát, nagyon imádom, mint mindig:3 és ott már a szülinapját ünneplik^^
    Na és Key...kis huncut*-* milyen morcos volt már mikor elment az ő szívszerelme^^
    Onew pedig ismételten segítőkész, remélem, egy jó karakter marad ^^
    Nagyon élveztem minden egyes szavadat, várom a folytatást!:)
    Hwaiting, Unnie!*3*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút el tudom TaeMinről képzelni, hogy egyszerre tud édes és férfias lenni, és kiállni természetesen azok mellett, akik mellett kell. ^^ Nos, ha lehet ezt mondani, én is imádom ezt a párost, és szerintem is megérdemlik egymást. Remélem, hogy az Elnök is belemegy a dologba.. xD
      MinHo a legnagyobb támasza TaeMinnek, és igyekszik mindig segíteni a szerelmesek életét. :3 Boldogat Neki innen a messziből is! :3 ^^
      Key nagyon kis huncut, és nagyon nem tetszik neki, ha nem úgy történnek dolgok, ahogy Őkelme elképzeli :)
      Onew is hasonló támaszt nyújt, de ő KiBumnak igyekszik mindenben segítségére lenni, nem csak a cégügyekben, hanem a magánéletében is... fog még fordulatot hozni majd a történet, és akkor megtudjuk, hogy megmarad-e ilyen segítőkésznek, vagy esetleg "ellenszegül".
      Örülök neki, hogy tetszett a fejezet, és mint mindig, most is iparkodni fogok a következővel :D
      Kamsahamnida, Dongsaeng-ah! <3 *3* ^^

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések