3. fejezet

Han asszony elterelgette SooRát a lépcsőig, de onnan már egyedül kellett tovább mennie az ismeretlen felé. A feljárón még összefutott az egyik Úrfival, aki sietve szedte lépteit lefelé, majd szinte kirohant a házból. SooRa egy pillanatig még a fiú után pillázott, végül vett egy nagy levegőt, és tovább sétált felfelé. Kim elnök irodája pontosan a harmadik ajtó mögött volt, a térelválasztó résnyire nyitva állt. SooRának.

A lány megállt az ajtó előtt, megigazította a ruháját, majd tincseit is picit összébb rendezte, aztán egy hatalmas levegővel egybekötve lépett be a helyiségbe. Lehajtott fejjel sétált el az íróasztalig, egészen addig fel sem emelte a fejét, amíg Kim Elnök meg nem köszörülte a torkát, és nem reccsent meg kissé a bőrfotel, amikor elhelyezkedett benne.

- Hogy’ hívnak? – szólalt meg mély és búgó hangon.

- Im SooRa vagyok – felelt, lehajtotta a fejét, a szőnyeget vizslatta.

- Ma kezdtél nálunk?

- Igen, Kim Elnök.

- Dolgoztál már máshol is cselédként?

- Nem még, Kim Elnök.

- Úgy érzed, hogy képes leszel elvégezni minden feladatot, amivel megbíznak?

- Képesnek érzem rá magam, Kim Elnök, és igyekezni fogok, hogy minden munkámat megfelelően ellássam.

- Nemrég kaptam meg a hírt, hogy az éjszaka megérkezett a fiam. Találkoztatok már?

- Nem volt alkalmunk a személyes találkozásra.

SooRa lehajtott fejjel állt Kim Elnök előtt, és úgy felelt minden egyes kérdésre, ami érkezett hozzá. Ideges volt, bár próbálta leplezni minden aggodalmát, és megfelelni az elvárásoknak is. Szó esett még a lány gyermekkoráról és családi hátteréről is, melyet Kim Elnök megértéssel hallgatott végig.

- Jól van SooRa. Han asszony mennyit mesélt neked a Kim Családról?

- Szinte alig, de nem faggattam Han asszonyt. Annyit tudok, amennyit feltétlenül tudnom kell.

- A feleségemmel találkoztál már?

- Igen, Kim Elnök – meghajolt.

- Mivel ezt mindegyik lánynak tudnia kell, így neked is elmondom.

- Kim Elnök? – óvatosan felemelte a fejét, és az Elnökre nézett.

- IlHwa asszony a harmadik asszony a Kim Család életében – felkelt a foteljéből, és az ablakhoz lépdelt. – Az első feleségem sajnos belehalt a szülésbe, így édesanya nélkül maradtunk. A második feleségemmel hamar házasságra léptem, sajnos túl hamar, így amikor egy éves lett a második fiam, elhagyta a családunkat. Aztán megismerkedtem IlHwa asszonnyal – elfordult az ablaktól, és mosolyogva SooRára nézett –, és megajándékozott a harmadik fiammal. Azóta pedig csodálatos család lettünk, és sajátjaiként nevelte mindhárom gyermekemet. Azért tudatom ezeket az alkalmazottainkkal, hogy megértsék, miért annyira különböző a fiaim természete.

- Igen, értem, Kim Elnök.

- Remélem, hogy zökkenőmentes lesz a kapcsolatod a fiammal, és a természete sem fogja befolyásolni a munkádat.

- Minden erőmmel azon leszek, Kim Elnök, hogy megfeleljek az elvárásoknak! – meghajolt.

- Jól van! Menj, segíts Han asszonynak! Végeztünk!

- Igen, Kim Elnök!

SooRa még egyszer mélyen meghajolt az Elnök előtt, majd lassan kihátrált a helyiségből, és elindult a lépcsőhöz. Picit könnyedebben pakolta a lábait egymás után, az első naphoz képest sokkal jobban alakultak a dolgai, mint ahogy azt várta és tartott is tőle. Kim Elnök utasításának eleget téve, a konyhába iparkodott, hogy segítsen Han asszonynak a háztartásban, míg megérkezik az Úrfija.

* * *

HyeMi a kormányon dobolt, és közben az óráját leste türelmetlenül, ahogy a legfiatalabb Úrfira várakozott. Hátsó ajtó vágódott ki óriási lendülettel, majd mozdult meg az autó, ahogy beleugrott a legfiatalabb fiú, aztán rántotta is be az ajtót maga után.

- Induljunk! – jött a parancsszó, mire HyeMi bólintott egyet a visszapillantó tükörnek. – Azért mosolyoghatsz is hozzá – jegyezte meg egy féloldalas mosollyal megtoldva.

- Igenis, TaeMin Úrfi – húzta barátságos mosolyra az ajkait, és elfordította a slusszkulcsot.

- Hagyjuk ezt! Nem szoktál így hívni.

- Mindig így hívom az Úrfit – pillantott a tükörbe, majd ismét az útra.

- Igen, a Szabályok Házában. De most nem ott vagyunk, Mimi – elvigyorodott, HyeMi ismét a tükörbe nézett, a tekintete találkozott TaeMin pillantásával. – Ne nézz így, én adtam neked ezt a becenevet.

- Tudom – felelt mosolyogva. – Szeretem is, amikor így hív az Úrfi.

- Ne úrfizz! – felnevetett. – Milyen napod volt, Mimi?

- Eddig egész kellemes.

- A lépcsőn összefutottam egy ismeretlen lánnyal. Ki az?

- A Bátyja új szobalánya.

- A Bátyámé? Melyiké?

- A legidősebbé, Úrfi.

- Mondtam, hogy ne úrfizz! – előre nyúlt, és HyeMi jobb vállára szorított. – Mikor jött haza Hyung?

- Nem tudom, Úrfi. Minden bizonnyal éjjel érkezhetett, Han asszony szólt nekünk is ma reggel.

- Nem akarod abbahagyni?

- Micsodát, Úrfi? – rebegtette pilláit a visszapillantóra.

- Ezt! Az úrfizást! Legalább itt ne csináld ezt, Mimi! – összekulcsolta a karjait, és tettetett sértődöttséggel nézte a lány arcát.

- Ugye nem bántottalak meg, TaeMin-ah? – némi rémület visszhangzott HyeMi hangjából.

- Meg kell sértődnöm ahhoz, hogy így hívj, Mimi? – leengedte a karjait, és finom mosolyra húzta telt ajkait.

- Nem kell. Csak~

- Nincsen csak. Mondtam már neked, hogy amikor magunk vagyunk, akkor szeretem mellőzni a hivatalos hangnemet.

- Igen, tudom, Úrfi. Izé! TaeMin-ah. De ha Han asszony és IlHwa asszony. Szóval ha ők megtudják, hogy így hívlak, akkor nekem végem van.

- De most nincs itt egyikük sem, igaz? – incselkedett picit.

- Nincs.

- Akkor hagyd az úrfizást, és csak légy a legjobb barátom.

- Igen! – bólintott. – Megérkeztünk, Úrfi! – leparkolt az autóval, majd leállította a motort.

- Gyere te is, Mimi! – kiszállt a kocsiból, majd megvárta, hogy kövesse őt HyeMi is.

HyeMi kiszállt a járműből, majd kissé lemaradva követte TaeMint, hogy elkísérje a mostani találkozójára is. Egy mozdulattal levette a fejéről a sapkáját, a hóna alá tette, végül két lépésnyire megállt TaeMin mögött. A fiú udvariasan köszöntötte szemben álló barátját, majd HyeMi is illedelmesen üdvözölte őt.

- Mi újság van, TaeMin-ah? Minden rendben van nálatok?

- Igen, Hyung! – bólintott.

- HyeMi? Ti is jól érzitek magatokat? – pillantott a cselédlányra, akinek ajkai azonnal mosolyra húzódtak.

- Igen, MinHo Úrfi, köszönöm a kérdésed! – meghajolt. – Engedelmeddel, MinHo Úrfi, EunSeo üdvözletét küldi neked.

MinHo bólintott egyet HyeMire, majd lassan beljebb araszoltak a csendes parkban, és kötetlenebb hangnemre váltottak, hogy a két fiú végre kibeszélhesse magából a gondjait.

* * *

EunSeo a konyhában tüsténkedett, és Han asszony keze alá dolgozott, amikor megszólalt a csipogója. Azonnal eldobott mindent a kezéből – pontosabban szólva, átadott mindent az éppen betoppanó SooRának –, és robogott ki a konyhából, hogy a középső Úrfi szolgálatára álljon. Felszaladt a lépcsőn, a szobához érve fújtatott egy aprót, majd mosolyogva belépett a helyiségbe.

- Egyre gyorsabb vagy – köszöntötte széles vigyorral, amikor megjelent a falakon belül.

- Igyekszem az Úrfi szolgálatára állni a lehető leggyorsabban – bólintott. – Miben állhatok a rendelkezésére az Úrfinak?

- Segíts nekem inget választani, EunSeo.

- Igen, Úrfi! Szabad tudnom, hogy milyen alkalomból?

- Csak egy szimpla megbeszélés. Azt hiszem – megrántotta a vállát. – Kim Elnök szerint ma találkoznom kell néhány befolyásos ügyféllel, és ehhez illően meg is kell jelennem.

- Igen, Úrfi, értem! – EunSeo ismét biccentett. – Van már valamilyen elképzelése az Úrfinak?

- Sötét öltöny. Ez biztos. De szerinted milyen legyen az ing?

- Mennyire sötét az az öltöny? Fekete vagy grafitszürke? Vagy esetleg a kettő között?

- Fekete. Miért?

- Akkor legyen a narancs színű ing.

- Idehoznád? – elmosolyodott.

- Azonnal! – biccentett, majd a gardróbhoz sietett.

EunSeo gondosan megkereste a szóban forgó ruhaneműt, vigyázva, nehogy mást leverjen vagy összegyűrjön a keresés közben, végül leemelte a fogasról, és lassan visszasétált vele az előtérbe.

- Parancsoljon, Úrfi! – emelte fel a könnyű anyagot.

- Segítenél? – kérdezte féloldalasan mosolyogva.

- Ahogy kívánja az Úrfi – közelebb sétált hozzá.

- Így kívánom. Vagyis inkább téged kívánlak – suttogta a füléhez hajolva, miközben karjait lágyan a lány dereka köré fonta, és közelebb húzta magához.

- Úrfi? – lihegte picit rémülten. – Úrfi. Ezt most... kérem.

- A-a! Addig nem engedlek el úgysem, amíg meg nem kapom, amit akarok – sóhajtotta a füléhez hajolva, majd érzékien végighúzta ajkait EunSeo arcélén, és mélyen a lány szemébe nézett.

- Most a legkevésbé sem alkalmas, Úrfi – pihegte elcsukló hangon, az ing kihullott az ujjai közül, a földön landolt kissé gyűrötten.

- A-a! Helytelen válasz – gyengéden összesimította ajkaikat, majd újfent a lány lélektükreibe meredt.

- Úrfi – lihegte, mire az megrázta a fejét, és rászorított a lány derekára. – K-ki... Bum...

- Majdnem... – suttogta ajkaira, majd megint érzéki csókkal illette párnáit.

- Bummie – sóhajtotta félájultan, és KiBum nyakára kulcsolta a karjait.

KiBum mosolyogva szorított még egyet EunSeo derekán, végül még egyszer összeérintette ajkaikat, és egy édes-tiltott csókot váltottak. KiBum elengedte EunSeo derekát, egy mozdulattal megszabadult a pólójától, majd hátat fordított a lánynak. EunSeo remegő kézzel nyúlt az anyag után, és emelte fel azt a földről, aztán továbbra is remegve simította a testére a leheletvékony öltözéket. Hosszan végigvezette a tenyereit a fiú hátán, majd egy fordulat után segített begombolni az inget, és felsegítette a zakót is.

EunSeo hátrált két lépést KiBumtól, illedelmesen meghajolt, majd az ajtóhoz araszolt. Mielőtt még távozhatott volna a helyiségből, az Úrfi tapadt ismét ajkaira, és adott egy őrjítő csókot a lánynak, majd mintha mi se lenne természetesebb, vigyorogva távozott a szobájából. EunSeo szédelgett még néhány pillanatot a helyiségben, körbenézett, aztán ő is elhagyta a Titkos rejtekhelyüket.

A konyhába ment, közölte Han asszonnyal KiBum szándékait, majd a cselédszobákhoz futott, és átöltözött, hogy néhány percen belül előállhasson az autóval, és elvigye az Úrfit a vállalathoz. SooRa alig fogta fel a szeme előtt zajló eseményeket, de azt szinte azonnal tudta, hogy túl sok nyugalma nem lesz, mert az Úrfiknak sűrű a programjuk. Már csak azt nem tudta, hogy mikor találkozik a sajátjával.