1. fejezet

A fiú még egyszer utoljára kinézett a gép ablakán, hogy megcsodálja az éjszakai város fényeit, majd fejére húzta a kapucniját, és napszemüvege mögé rejtette sötétbarna tekintetét. Bekapcsolta a biztonsági övet, és a gondolataiba merülve megvárta, míg a gépmadár lassan földet ér. A szülőföldjét. Árnyékként mozgott az utasok között, a fejét fel sem emelve sétált ki a főkapun, kezében egyetlen nagyobb utazótáskát cipelt. Leintett egy taxit, majd alig hallhatóan megmondta a sofőrnek a címet.

Közel két óra autózás után érkezett meg a megadott címre a jármű, a fiú kifizette a fuvardíjat, aztán kiszállt az autóból, és lassan szedte a lépteit a vaskapu felé, mely elválasztotta a kinti világtól régen látott otthonát. Egy mozdulattal belökte a vasrácsot, aztán ahogy csak a reptéren is közlekedett, észrevétlenül elsétált a hatalmas ház hátsó bejáratához.

Szellemként mozgott a falak között, csupán egyetlen személy érezte meg őt a házon belül, épp csak intett neki, majd haladt is tovább. Óvatosan pakolta egymás után a lábait a lépcsőfokokon felfelé, meg sem állt a szobájáig. Az ajtón belépve ledobta a táskát a földre, majd az ajtó melletti kisasztalra letette a szemüvegét, és úgy, ahogy volt, bevetődött az ágyba, és a fejére húzta a takaróját. Meg se moccant másnap reggelig.

* * *

Másnap reggel, pontosan kilenc órakor megszólalt a csengő, mely vendég érkezését jelezte a házban tartózkodóknak. A rangidős házvezetőnő sétált ajtót nyitni, és fogadta illően a kint várakozót.

- Üdvözlöm! – illedelmesen meghajolt. – A nevem Im SooRa.

- Han asszony vagyok! – biccentett. – Fáradj be!

- Köszönöm szépen! – újfent meghajolt, aztán megragadta a bőröndjeit, és körbe se nézve követte Han asszonyt a konyhába.

- Kislányok! – szólította meg a helyiségben serénykedő másik két lányt, akik azonnal a vezetőjükre emelték a tekinteteiket. – Ő itt Im SooRa. SooRa lesz a legidősebb Úrfi cselédje.

- Im SooRa vagyok! – még egyszer meghajolt. – Remélem, hogy jól fogunk tudni együtt dolgozni a jövőben.

- HyeMi – fordult a hosszú és fekete hajú lány felé –, kérlek, ébreszd fel a legfiatalabb Úrfit, nehogy elkéssen MinHo Úrfival esedékes találkozójáról, aztán pedig készítsd el neki a reggelijét!

- Igen, Han asszony! – meghajolt, majd a lengőajtón keresztül távozott a konyhából.

- EunSeo – fordult a rövid hajú lányhoz –, a második Úrfi csengetett már?

- Nem még, Han asszony.

- Akkor hamarosan fog. Kérlek, ügyelj rá, hogy azonnal a rendelkezésére állj, amint csenget az úrfi!

- Igen, Han asszony! – bólintott egyet, majd ő is a lengőajtó mögött lépett ki a helyiségből.

- Tehát, SooRa – nézett a harmadik lányra.

- Igen, Han asszony?

- Mennyit tudsz a Családról?

- Ühm, bocsásson meg a tudatlanságomért, Han asszony, de nem ismerem a Családot és a hátterét sem.

- Ez nem feltétlenül baj – apró mosoly jelent meg a házvezetőnő ajkain.

- Köszönöm – biccentett.

- Tehát a Kim Család a második legbefolyásosabb Családnak számít az üzleti élet szempontjából itt Szöulban. A Kim Vállalat az egyik legnagyobbra nőtte ki magát az évtizedek során, az anyavállalat mellett több leányvállalattal is rendelkezik országszerte.

- Igen, értem – bólintott.

- Az Anyavállalat örököse a legidősebb fiú, az ő szolgálatába fogsz állni. A másik két Úrfi pedig egy-egy leányvállalat várományosa. HyeMi és EunSeo az ő cselédeik.

- Igen, értem.

- Mivel nem ismered a Kim Család hátterét, így gondolom, arról sem lehet tudomásod, hogy nemrégiben egy súlyos időszakon ment át a Család, velünk, alkalmazottakkal együtt – SooRa megrázta a fejét. – Majd idővel ezt is megtudod.

- Igen, Han asszony.

- Gyere, megmutatom a szobádat! – mutatott egy másik ajtó felé.

SooRa bólintott egyet, majd a kofferjeire szorított, és engedelmesen követte Han asszonyt a szűk folyosón. Négy ajtó mellett sétáltak el, az ötödikhez évre Han asszony megállt, a zsebébe nyúlt, és előhúzott egy parányi rézkulcsot, aztán SooRára nézett.

- Nem lesz nehéz megtalálnod. A folyosó végén, az utolsó ajtó mögött van a te szobád.

- Igen, Han asszony, köszönöm. Nem fogom eltéveszteni.

- Az én szobám a legelső, a melletted lévő HyeMi szobája, az övé mellett pedig EunSeo lakik. Ha bármi gondod van, akkor engem kell keresned. Minden esetben.

- Igen, Han asszony! – meghajolt.

- Akkor is engem kell keresned, ha valamelyik Úrfival van gondod – jegyezte meg nagyon halkan.

- Milyen gond?

- Bármilyen természetű. Mindhárom Ifjúnak kissé nehéz természete van, kiváltképp a legidősebbnek. Nem volt még rá példa, hogy udvariatlanok lettek volna, ahogyan oda nem illően sem viselkedtek soha sem. Az Asszonyom erre mindig is ügyelt. Viszont erről tudnod kell. Én felelek értetek, nekem kell jelentenetek a problémáitokat, ahogyan az Asszonyom is engem fog elsőként értesíteni, ha nincsenek megelégedve a munkátokkal.

- Igen, Han asszony!

- Rendben. Most menj! Csomagolj ki, az egyenruhádat megtalálod felakasztva a szekrényedben. Összesen három van belőle, plusz egy, amit különleges alkalmakkor kell viselned – SooRa kérdőn nézett a házvezetőnőre, aki mosolyogva folytatta. – Különleges alkalomnak számítanak a születésnapok és az estélyek, amiket a ház asszonya szokott néha rendezni.

- Köszönöm.

- Egy óra múlva várlak a konyhában, addigra felébred az Úrfi is valószínűleg, majd én elkísérlek a szobájához.

- Igen, Han asszony! – újfent meghajolt.

- SooRa?

- Igen, Han asszony?

- Tényleg nem dolgoztál még cselédként sehol sem?

- Nem, Han asszony. Ez az első ilyen munkám, illetve az első komolyabb és felelősségteljesebb munkám.

- Értem. Minden cselédnek egy esélye van a Kim Családnál. Másodikat csak akkor kap az illető, ha már eleget bizonyított és teljes mértékig lojális a Családhoz.

- Igyekszem a legjobban teljesíteni, és nem okozni gondot Han asszonynak sem.

- Csak tartsd be a szabályokat, és minden rendben lesz. Később még részletesen beszélünk ezekről a házszabályokról, hogy tudatosuljanak benned.

- Igen, Han asszony!

A házvezetőnő kinyitotta SooRa szobaajtaját, még egy pillantást vetettek egymásra, aztán Han asszony visszament a konyhába, SooRa pedig birtokba vette újdonsült otthonát, ami egy cseppnyi szoba volt.

Az egyszemélyes ágyon kívül csak egy nagyobb szekrény és egy parányi fésülködő asztal volt bent, SooRa számára mégis otthonos volt a barackszínű falaknak köszönhetően. A lány kissé idegesen felsóhajtott, az egyik bőröndöt elvitte a szekrényhez, a másikat az ágy lábához tette le. Az ágy melletti kofferből kivett néhány apróságot, amire hirtelenjében még szüksége lehet, majd azt is elvitte a szekrényhez. Gondosan bepakolt a polcokra, levette az egyenruháját a vállfáról, és megint az ágyhoz ballagott. Megszabadult az utcai viseletétől, összehajtogatva az ágy végére tette, és kellő odafigyeléssel felvette az uniformist. Hosszú tincseit egy vékony hajpánttal utasította rendre, aztán egyetlen fonatba kötötte őket. Elsimított még néhány ráncot a szoknyáról, és a blúz felső gombját is begombolta, aztán visszament Han asszonyhoz a konyhába.

A másik két lányt odabent találta, Han asszony viszont nem tartózkodott a konyhában. SooRa lassan közelebb ballagott HyeMihez, aki épp azt a bizonyos reggelit készítette el a legfiatalabb Úrfinak. HyeMi felnézett az új lányra, és barátságos mosolyra húzta ajkait.

- A SooRát szereted vagy van beceneved is? – szólalt meg dallamos hangon.

- Öhm. Nem igazán becézgettek. Illetve – SooRa tekintete egy pillanatra elhomályosodott, majd gyorsan pislogott néhányat, és vett egy nagy levegőt. – Szóval nincs. Nincs becenevem.

- Hm. De ugye nem baj, hogy ha esetleg mi fogunk becézni? – felragyogott HyeMi tekintete.

- Nem – SooRa ajkaira is kiült az első könnyedebb mosoly. – Ha nektek megfelel – ismét finoman meghajolt.

- Mindig ilyen feszült vagy? – kérdezte EunSeo, amikor egy tál friss gyümölcs landolt a konyhapulton SooRával szemben.

- Ez az első napja, Seo-yah, te is épp ilyen feszült voltál – mosolygott.

- Nálad nem feszültebb, Mimi – rákacsintott egyet.

- Oké, akkor én majdnem összecsináltam magam – felnevetett.

- Te vagy itt a legrégebb óta, EunSeo?

- Hármunk közül igen, én vagyok a legrégebb óta itt, de előtted volt még egy másik lány, aki elment.

- Elment? – kérdezte picit remegő hangon.

- Ez egy hosszú történet, majd egyszer elmeséljük. Viszont nekem vinnem kell ezt a turmixot az Úrfinak, különben tényleg elkésünk a találkáról.

- Megmondanád majd MinHonak, hogy üdvözlöm? – pillantott fel a gyümölcsök közül EunSeo.

- Ha lesz két perc magányunk, akkor mindenképp megmondom neki – nézett vissza még a lengőajtóból, majd el is tűnt mögötte.

- Remélem, hogy nem pont most fog csengetni az én Úrfim, mert akkor bajban leszek.

- Segíthetek valamit? – mellé lépett. – Mit csinálsz a gyümölcsből?

- Salátát az Úrfinak reggelire, de nem mindig akarja megenni, mert szerinte nem elég édesek a gyümölcsök.

- Próbáltad már sziruppal meglocsolni őket? – SooRa kivett egy narancsot a tálból, és nekilátott megpucolni.

- Milyen szirupra gondolsz?

- Hm. Bármilyenre. Valami, ami elég édes, és elveszi a gyümölcsök kissé fanyar zamatát.

- Lehet, hogy van ilyenünk, nem tudom. Nézd meg ott a tárolóban! – egy fekete fabetétes ajtó irányába biccentett.

- Jó! – letette a megtisztított narancsot, gyorsan megtörölte a kezét, majd az említett tárolóhoz sétált.

- Na? Van valami olyasmi, amire gondoltál?

- Nem is akármilyen – egy üveggel a kezében tért vissza a konyhába és sétált EunSeo mellé.

- Akkor csináljuk meg azt a fincsi gyümölcssalátát ennek a kényes gyomrú ifjúnak – felnevetett.

- Jó. De ugye azért kedveled az Úrfit? – picit bátortalanul tette fel a kérdést.

- Persze, nagyon jóban vagyunk, csak néha tényleg nehéz a kedvében járni. Elvárja, hogy minden másnap gyümölcsöt vigyek reggelire, de szinte egyik alkalommal sem akarja megenni, mert nem elég édes.

- Akkor most lehet, hogy meglepjük őt.

- Minden bizonnyal.

A két lány nevetve darabolta fel a gyümölcsöket egy müzlis méretű tálba, majd SooRa megragadta a szirupos üveget, és vigyázva meglocsolta a darabokat, aztán picit össze is keverte, hogy mindenhova jusson belőle. EunSeo még egyet bólintott, megköszönve az apró segítséget, tálcára tette a tálat, és ő is felvitte a reggelit az illetékesnek. SooRából ismét egy kisebb sóhaj szakadt fel, összetakarította a konyhapultot, majd a gyümölcsöstálat eltette a hűtőbe.

- Látom a lányokkal nem lesz probléma – lépett be mosolyogva a házvezetőnő, mire a lány biccentett egyet –, gyere, elkísérlek az Úrfi szobájához.

SooRa szusszantott még egyet, összekulcsolta az ujjait, és Han asszony után ment a lépcsőhöz. Idegesen szedte a lépteit a házvezetőnő mögött, és reménykedett, hogy minden rendben lesz az első napján, és az elkövetkezőkben sem lesz semmi fennakadás.